Vegán gyümölcsös piskóta

A fotó nem sikerült sajnos, én készítettem, 1 perc alatt, és este is volt már, nem találtam a vakut stb. 🙂 Ez a sütemény még múlt héten készült. Az adagokat nem mértem (egyéni fejlesztés), de próbálom rekonstruálni: Hozzávalók:  30 dkg  liszt, 1dkg élesztő, 2 kanál lenmagpehely, 1dl  vízbe áztatva, 3-4 ek. karobpor, 1 üveg cseresznyebefőtt […]

„Váci édes”: kókuszos-mazsolás reformkeksz karobmázzal – 30 perc alatt :)

Kekszhez volt kedvem, így ez is készült tegnap este. Hozzávalók – a tésztához: 2,5 dl zabpehely,2,5 dl liszt (fele teljes kiőrlésű, fele finomliszt),2 ek. méz,1 citrom leve,sok. mazsola, kókusz,kevés víz (amennyit felvesz). Hozzávalók – a mázhoz: 1/4 csomag karobpor,1-2 ek. méz,vanília,2 ek. kukoricakeményítő, kevés víz A tészta alapanyagait összekevertem (2 perc alatt), kinyújtottam, kiszaggattam és […]

Vegán császármorzsa

Évekkel ezelőtt készítettem utoljára császármorzsát, akkor még tejjel, tojással. Hetek óta ezt ennék, de szerettem volna tojás nélkül elkészíteni, eddig vártam az ihletre:). Ez lett belőle, szerintünk nagyon finom volt : Hozzávalók – 2 személynek : 100 gr búzadara, 7 gr liszt (igen, ennyire kevés), 250 ml növényi tej (nálunk kukoricatej), 3 ek. lenmagpehely, vízbe […]

Diótorta

Sógoromnak és drága férjemnek készült ez a torta, születésnapjaik alkalmából.  A piskótához az alábbiakat kevertem össze: – 15 dkg barnacukor,– 15 dkg dió (darálva),– 8 dkg simaliszt,– 7 dkg zabliszt,– kevés lenmagpehely, vízben feloldva (tojás helyett),– foszfátmentes sütőpor (fél zacskónyi),– 1 dl víz,– 4 ek olaj,– kis citromhéj. Mindent összekeverek, kisütöm. A krémhez (sajnos most […]

Expressz áprilisi (női) szeszély

Mikor máskor lenne itt a női szeszély sütésének az ideje, mint a szeszélyes áprilisban. 🙂 Ráadásul úgy, hogy sütéssel együtt tegnap este max. 50 perc jutott a sütemény elkészítésére. A recept – a diós roló mintájára: 300 g liszt – fele durumliszt, fele finomliszt,1,5 dl olaj,3 dkg élesztőkb. 1 dl növényi tej,cukor, dió,fahéj,baracklekvárHulala növényi tejszín […]

Habkönnyű aranygaluska kukoricatejes vanília öntettel

A fotót én készítettem ezért ilyen…:(…de majd legközelebb…:) Az egyik kedvenc édességem (anyai nagymamám receptje alapján:), és mégis három éve nem sütöttem. Egyszerűen nem jutott eszembe.  Ma ez készült, a tegnapi gazdag leves utánra, ill. szombat reggelire is (vendégünknek:). Hozzávalók – a tésztához: 50 dkg liszt – benne finomliszt, rétesliszt, teljes kiőrlésű liszt,kevés korpa,kevés búzasikér10 […]

Almás batyu a maradékokból :)

Ez jól meg lett porcukrozva… A maradék leveles tésztából készült pillanatok alatt ez az almás batyu. A pincéből felhozott almát feldaraboltam, nagyon kevés ideig kis fahéjjal pároltam (kb. 5 perc). Majd kockákat vágtam a kinyújtott leveles tésztából, az egyik felén 3 ferde csíkot vágtam késsel, a másik felére morzsát szórtam, majd rápakoltam az almás (kb. […]

Karobos-tejszínes-almás palacsinta

A leves (és az ahhoz tálalt teljes kiőrlésű lisztből készült vendégváró kifli)  után ez a desszert készült.  A palacsintatésztába karobot kevertem (magamnak, a többieknek kakaót:), de egyébként ugyanúgy készült, mint a hagyományos. Közben almát hámoztam, daraboltam, és kevés fahéjjal, mézzel pároltam, a végén növényi tejszín került hozzá. Megtöltöttem a palacsintákat, beletettem egy tűzálló edénybe, majd […]

Még a télre emlékezve: ismét flódni

Amikor férjem családjánál vagyunk hosszabb időre, akkor szinte mindig sütök flódnit, mert nagy kedvenc, gyorsan elfogy.  A receptről már itt írtam, most csak a kép kedvéért teszem fel a receptet. Merthogy ez a süti mindig olyan szép és finom. 🙂  És ráadásul nem is lehet elrontani.

Gesztenyemézes, sütőben sült fánk friss fügelekvárral

Középen citromkarika 🙂 Az alaprecept innen származik (nemrég fedeztem fel ezt a blogot, nagyon megörültem neki.:) Persze, saját ízünkre átformáltuk: teljes kiőrlésű liszt is került bele, tojás, tej viszont nem, nem is lett olyan szép, mint az „eredeti”. Aszalt fügénk sem volt itthon, viszont frissen tört mandula és fügebefőtt annál inkább, ill. gesztenyemézünk, amelyet ajándékba […]