November 26. hétfő. Kis túlzással élve, a nap, amely megváltoztatta az életünket vagy legalábbis az élethez való hozzáállásunkat. Kislányunk enyhe (fél napos) orrfolyása és levertsége után férjem napközben hívott, hogy belázasodott. Másnap reggel érkezett is egy mentő, két tesztet készítő orvossal. Férjem és lányunk eredménye pozitív lett. Mivel én is köhögtem, engem is „listára vettek”, Gergő fiúnk pedig mivel nem jár óvodába, őt sem tesztelték. Telefonhívásokat követően karantént rendeltek el számunkra, majd kislányunk osztályának is. Bár Fanni a fél napos orrfolyást leszámítva már jól is volt ekkor. Gergőnk kb. 4 nap múlva egyik éjjel pár órán át lázas volt. Elkezdtünk mindannyian C, D-vitamint, mi felnőttek pedig még szelént, cinket, Aspirin protectet szedni, természetgyógyász ismerősünk javaslatára illóolajokból kevertünk össze és üres kapszulába téve lenyeltem azokat.  Reménykedtünk. Férjem folytatta home office-ban a munkáját. Én a gyerekekkel tanultam, házi munkák, illetve számítógép előtti munkáimat végeztem. De éreztem, egyre kevesebb a levegőm, egyre gyorsabban ver a szívem, dogozik bennem a betegség. Álmatlan, fulladással teli