Pizza csízióval
A gyors pizzatészta így készül nálunk: 1/2 kg finomliszt, 1/2 kg teljes kiőrlésű liszt, 1 dl olaj, 1 élesztő,kis méz, 1 dl tej az élesztőhöz+amennyit felvesz a tészta. Élesztőt felfuttatom a mézes vízben, mindent összekeverek, dagasztok, kelesztek (1 órára). Közben elkészítem a feltétet: vízen hagymát párolok, majd zöldségeket teszek bele és sót, gabonakolbászt. Egy kis […]
Szegedi tarhonya
Sok a határidős feladat, így ezzel egyenes arányban csökkent a konyhában tölthető időm.:(Így ma gyors egytálétel készült, két napra. Nálunk szegedi tarhonya a neve. Egy hagymát megpároltam, majd -mivel ma nem jön senki, csak kettőnknek főztem- fél kg krumplit megpucolva és hasábokba vágva beletettem, köménnyel, sóval ízesítettem, pirospaprikával megszórtam. Kis olaj is került rá, ill. […]
Kókuszos, mézes diótej
Elfogyott a mandulánk, ill. kukoricatejporunk is, így ma reggel ezzel szembesülve diótejet készítettem. (Vagyis már tegnap előkészültem erre az állapotra, a két marék dió beáztatásával:) Ebbe szoktam egy kis őrölt szezámmagot is tenni, mivel ez sem volt, most kókusz került bele. És nagyon finom lett 🙂 A diót nem hámoztam meg, egyrészt idő hiányában, másrészt […]
Tavaszi saláta, mivel mással, mint amaránttal? :)
Csak a színek kedvéért kerül fel ez a nagyon egyszerű saláta, amit tegnap vacsorára (vacsorához) fogyasztottunk. Uborka, pritaminpaprika, paradicsom, lilahagyma került bele, sóval, bazsalikommal és olívaolajjal fűszereztem, illetve puffasztott barnarizs és amarántmag is került bele. 🙂
Gesztenyemézes, sütőben sült fánk friss fügelekvárral
Középen citromkarika 🙂 Az alaprecept innen származik (nemrég fedeztem fel ezt a blogot, nagyon megörültem neki.:) Persze, saját ízünkre átformáltuk: teljes kiőrlésű liszt is került bele, tojás, tej viszont nem, nem is lett olyan szép, mint az „eredeti”. Aszalt fügénk sem volt itthon, viszont frissen tört mandula és fügebefőtt annál inkább, ill. gesztenyemézünk, amelyet ajándékba […]
Félig tél, félig tavasz reggelire :)
Azért csak félig tavasz, mert még nincs friss idénygyümölcs, „csak” kompóttal készült a rétegezett reggeli 🙂 Egyrészt az ebédhez is készült kesutejföl (ld. itt), így egyszerűen ebbe kevertem mézet, kókuszt. Ezek után így készült a rétegezés: – granola – édes-kókuszos kesutejföl – magozott cseresznye – granola – édes-kókuszos kesutejföl – magozott cseresznye. Finom és mutatós 🙂
Kesutejfölös borsófőzelék lecsóval
Az utolsó adag házi borsónkat készítettem ma el. Régen ettünk borsófőzeléket, pedig nagyon szeretjük. Vegán habarás került bele, de most nem tofuból, hanem növényi tejfölt készítettem kesudióból: a kesudiót összeturmixoltam vízzel és egy kis olajjal, majd tettem bele egy kis sót és teljes kiőrlésű lisztet. Ezt öntöttem bele a vízen párolt hagymára tett és megfőtt […]
Amarántos zabpehely pástétom
Ezt a receptet Jerry-től, férjem korábbi főiskolai társától tanultuk, és persze kicsit magunkra szabtuk. 🙂 Régóta nagyon szeretjük, és mivel mára maradt ebédünk, nem főztem, volt időm elkészíteni a nagyon régen főzött pástétomot, így este lesz mit a kenyérre kenni 🙂 Egy nagy paradicsomkonzervet (140 gr) elkeverünk kb. 2 dl vízzel, 6-7 gerezd szétnyomott fokhagymával, […]
Brassói – másképp
Házilag eltett paprikába töltött káposztával 🙂 Ma több programunk, határidős feladatunk is van, így gyorsan főztem, férjem egyik kedvencét.. 🙂 Beáztattam kb. fél kiló szójacsíkot, majd forrásban levő vegamixes vízbe dobtam, és kb. 10 percig főztem. Ezt követően tepsit kiolajoztam, és beletettem a szóját, sót, majorannát, köménymagot, és jól összesütöttem. Közben kb. 1 kg krumplit […]
Vegán májkrém
A legegyszerűbb, szerintem legfinomabb, 10 perc alatt készíthető vega pástétomról van szó. Hozzávalók: – 3 ek. búzadara,– 4 ek. morzsa,– 8 ek darált dió,– 1 kocka élesztő,– 1 fej hagyma,– 2 gerezd fokhagyma,– olaj, víz,– só, majoranna, pirospaprika, kömény, szerecsendió, petrezselyem. Kis vízen megpárolom a hagymát, beleteszem a diót, morzsát, búzadarát, és a fűszereket, egy […]