magdireceptek

Vegán amerikai káposztasaláta

Egy-két hónapja kedves ismerőseinknél jártunk vendégségben és nagyon finom pitát ettünk, rizstejszínből készült vegán majonézzel locsoltuk meg benne a falafel golyókat. Most zabtejszínnel készítettem el, mivel ez volt itthon. De azóta legalább hetente el kell készítenem ezt a majonézt, mindenfélével esszük.
A fotó Az ősz ízeibe készült. 
Hozzávalók:

6 dl zabtejszín 
5-6 tk. mustár
1-2 ek. citromlé
2 tk.só
2tk. fokhagymapor
 —
1 kisebb fej káposzta
2 közepes sárgarépa
1 kisebb vöröshagyma
só-ízlés szerint
őrölt kömény-ízlés szerint
 
Elkészítés:
Az öntet adagját tetszés szerint, arányosan csökkentve finom tartárt készíthetünk rántott zöldségek mellé. De tepsiben sült krumplihoz is kiváló öntet. 
A káposztát megmossuk, külső leveleit leszedjük, majd legyaluljuk. A répát meghámozzuk és hozzáreszeljük a káposztához. A hagymát vékony csíkokra vágva adjuk hozzá. Besózzuk és 10 percig állni hagyjuk, ez idő alatt elkészítjük az öntetet: egy tálban minden hozzávalót elkeverünk. Igazán majonéz ízű finom szósz lesz az eredmény. A káposztát egy tálba kicsavarjuk, és ráöntjük az öntetet. 10-15 percet állni hagyjuk, majd tálaljuk:-)

Ezeket olvastad már?

Sárgaborsó kremleves

Nagyon szeretjük a sárgaborsót, főzelékként, hagyományos levesként, de fasírtot és kenyérre kenhető pastétomot is készítettem már belőle. Most pedig egy...

Öt hetes lesz Fanni

Fanni kislányunk kedden lesz öt hetes. Szépen gyarapodik, és sokkedves percet szerez nekünk:-) Nagy örömünkre négy napja csak szopizik (előtte...