magdireceptek

Vega fasírt

Hozzávalók:

2 bögre főtt köles

2 közepes sárgarépa

1 bögre darált napraforgómag

1 ek. víz

3 ek. darált lenmag

füstölt paprika, paprika – ízlés szerint

1 vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyemzöld

fél bögre apró szemű zabpehely

Elkészítés:

A kölest kifőzzük: 1 liter forrásban lévő vízbe tegyünk 1 bögre kölest, sózzuk meg, és lefedve, kis hőmérsékleten főzzük addig, amíg meg nem puhul, ha megfőtt; jól bugyoláljuk be az edényt, hogy tovább puhulhasson.

Ezután már nagyon hamar készen lesz a fasírt, a legidőigényesebb feladat a sárgarépa megpucolása és lereszelése lesz. Ha ezen túljutunk, 1 evőkanál vízzel keverjük össze a darált lenmagot, várjunk pár percig, amíg kocsonyás állagú nem lesz (ezt használjuk tojás helyett). Majd keverjünk össze mindent egy nagy tálban, kóstolgassuk, és ízlés szerint adjunk hozzá a fűszereket.

Melegítsük fel a sütőt 180 fokra, olajjal kenjünk ki egy tepsit, és a kiformázott fasírtokat helyezzük bele. A fasírtok tetejét is locsoljuk meg olajjal, végül süssük ki őket kb. 20 perc alatt úgy, hogy félidőben megforgatjuk a golyókat.

Ezeket olvastad már?

Kukoricakása-másképpen :)

vega_pokemontrainer4000

A kukoricakásáról már írtam, ma csak más tálalási javaslat jutott eszembe reggelinknél, ezért készült a fotó.  A kukoricakását, miután megfőtt,...

Paradicsomleves gazdagon

vega_pokemontrainer4000

Érdekes, és finom leves. Hozzávalók:1/2 kg vegyes mirelit zöldség (mélyhűtő ürítés céljából :-),lehet friss karfiol, cukkini, sárgarépa, zöldbab1 l paradicsomlé3-4...

Édes otthoni íz :-)

vega_pokemontrainer4000

A krumplileves gyermekkori kedves emlékem, most vegán módon készítettem el.  Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli1 fej vöröshagyma3 dl kukoricatej2 ek. liszt1...