magdireceptek

Téli energiabomba: mogyoróvajas káposztafőzelék tofus „sajtgolyókkal”

Még mindig van káposztánk…:) Így ma ismét főzelék készült, de majdnem olyan módon, ahogy Tom ajánlotta. 🙂 A paradicsom és földimogyoró keverékével afrikai útjaim során találkoztam. Pikáns ízélmény, most azért a paradicsomot kihagytam, mivel nemrég ettünk paradicsomlevest, csak a mogyorót tartottam meg, de nagyon jó lett így is. 🙂  1 kisebb fej legyalult káposztát hagymával, sóval, köménnyel és kis majorannával és egy nagyobb krumplival együtt megpároltam, kis olajat tettem bele a végén, majd miközben rántást készítettem. A tk. lisztből készült rántás belekeverése után a szombat reggelről maradt sós mogyorókrémből is pakoltam bele, kb. 2 evőkanállal. Összekevertem és lezártam.
A tofus „sajtgolyókhoz” összemorzsoltam egy doboz füstölt tofut, adtam hozzá sót, fokhagymát,  kis olajat, párolt hagymát, két szelet beáztatott és kinyomkodott rozskenyeret, majd zabpehelylisztet és morzsát. És sütőben kisütöttem. 

Ezeket olvastad már?

Granolás muffin

vega_pokemontrainer4000

Emlékeztek még a múltkor bemutatott Granoland granolákra? Most muffint készítettem fahéjas-gyümölcsös ízesítésűből. Hozzávalók: 1 bögre finomliszt1 bögre teljes őrlésű liszt1...

Lasagne-palacsinta

vega_pokemontrainer4000

Ilyen lett a végeredmény, recept kicsit lejjebb…:) Tegnap este vegán zabpehelylisztes palacsintát sütöttem, mert szomszédunknak nagyon jól sikerült a hegedű...

Sárgaborsó-kelkáposzta egytál

vega_pokemontrainer4000

Furcsa párosítás, de így legalább lecsúszott a kelkáposzta a gyerekeknek is 😉 Hozzávalók: 40 dkg sárgaborsó 5 gerezd fokhagyma 1...