magdireceptek

Magvas töltött paprika :)

Régen került fel egytálétel a blogra. Ennek az az oka, hogy mostanában nem volti dőnk lefotózni, vagy sokszor volt az elmúlt napokban vendégünk, előtte pedig nem akartunk fotózkodni 🙂  A mai napi ebédünket még reggel gyorsan lefotóztuk:) 

Hozzávalók:

10 db tv paprika,
1 fej hagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
1/2 kg rizs,
200 gr dió, darálva
50 gr napraforgó, megőrölve,
szezámmag,
2 kanál őrölt lenmag, kb k ujjnyi vízbe áztatva,
kömény, só, pirospaprika, petrezselyem, kevés majoranna.

Elkészítés:

Kifőztem a rizst, közben megdaráltam a diót, megőröltem a napraforgómagot.

Kevés vízen megpároltam az apróra vágott hagymát, majd belekevertem a magokat (darált dió, napraforgó, és a szezámmag), a lenmagot megdaráltam és beáztattam, amikor „nyúlós lett”, akkor került bele a masszába (tojás helyett),  ill. fűszereztem, sóztam, fokhagymáztam, petrezselyemmel ízesítettem, és a rizst belekevertem. Kevés olajat öntöttem hozzá. Megtöltöttem a paprikákat, és vékonyan kiolajozott tepsibe tettem mindet, és alaposan megsütöttem (magas tűz mellett, kb. 20-30 perc alatt). Nagyon finom magában is (férjem így szereti), én egy kis paradicsomszószt is készítettem, feltettem még 1/2 liter tavaly eltett paradicsomlevet, ebbe kevertem bele 4 ek. teljes kiőrlésű lisztet, olajat, sót, mézet, zellert, és összefőztem. 🙂 

Ezeket olvastad már?

Házi ketchup

vega_pokemontrainer4000

Többen kérdeztétek, hogyan készül nálunk a házi ketchup, ami aztán felhasználhat pizzához, sültekhez, salátához, főételekhez is.  Íme: Hozzávalók: 1 kg...

Csupagyümölcs rétegelt köles

vega_pokemontrainer4000

 Finom és mutatós reggeli. Hozzávalók: 1 csésze köleskb. 3-4 csésze zabtej 1 kk. vaníliaaroma10 dkg nyírfacukor1 citrom héja —1/2 kg cseresznye1 marék...

Növényi sajtos-zöldséges rudacskák

vega_pokemontrainer4000

Egyik nap ez volt a vacsoránk. Rendkívül finom, egészséges és laktató fogás. 🙂 Hozzávalók: 1/2 kg franciasaláta mirelit zöldségkeverék4-5 rózsa...