magdireceptek

Székelykáposzta búzahússal

Tegnap este a házi savanyítású káposztából szerettem volna készíteni valamit, legkézenfekvőbb a székelykáposzta volt, nagyon régen ettünk, ill. gyorsan elkészül, finom. Forrásba lévő sós, babérleveles vízbe tettem a savanyú káposztát (kb. fél kg-ot), és majdnem puhára főztem. Közben pörköltalapot készítettem: két hagymát pároltam, majd tettem bele olajat, köményt, gabonakolbászt és házi Erős Pistát, pirospaprikát és még egy kis vizet. Erre tettem a majdnem puha káposztát, és összefőztem. Közben búzasikérből elkészítettem a búzahúst: negyed csomag (kb. 150 gr) búzasikért összekevertem házi vegetával, annyi vízzel, amennyit felvett, gumis massza lett belőle. Ezt négy fele vágtam, és forrásban lévő, vegamix-es vízbe dobtam, amikor a „labdák” feljöttek a víz tetejére, még 2-3 percet főztem, majd kivettem, apró szeletekre vágtam, és visszatettem főni, kb. 10 percig. Így elkészült a búzahús, aminek szintén pörköltes alapot készítettem, felkockáztam és a pörkölt alapon megfuttattam, majd beleöntöttem a káposztába, egyet „rottyantottam”, és kis növényi tejfölt kevertem bele. 

Ezeket olvastad már?

Zöldséges zakuszka

vega_pokemontrainer4000

Az egyik legfinomabb pástétom. Érdemes elkészíteni. Hozzávalók: 1 kg padlizsán4 fej vöröshagyma3 szem paradicsom1,5 kg kápia paprika1/3 kg sárgarépa2 szem...

Kesudió palacsinta

vega_pokemontrainer4000

Palacsinta, ami gluténmentes, habkönnyű és nagyon finom! A kesudiót és a rizslisztet szintén a Naturpiactól kaptuk. Hozzávalók: 12 dkg kesudió1...

Házi zabos-magvas „kenyérkeksz”

vega_pokemontrainer4000

Néha jól esik kenyér helyett az alábbi teljes értékű „kenyérkeksz”, amelyről Punkánál olvastam, még régebben: Hozzávalók: 0,5 dl szezámmag0,5 dl...