magdireceptek

Kókuszkrémes, datolyaszószos köles

Nagyon finom, harmonikus és tápláló reggeli,  jól előkészítve pikk-pakk, elkészül. (Én a kölest tegnap késő este kifőztem, a Raffaello-masszából még volt itthon, így kb. 10 perc alatt készült el ma a reggelink).

Hozzávalók:

2 dl köles
6 dl Alpro mandulatej 
1 csipet só
1 ek. méz
1 citrom héja
—
2 dl „Raffaello”
—
10 dkg datolya
1 dl víz

Elkészítés:

A köleskását a hagyományos módon készítjük el: feltesszük a tejet főni, majd beleszórjuk a megtisztított kölest, és fedő alatt puhulásig pároljuk. Ekkor ízesítjük a mézzel, citromhéjjal.
Kihűtjük. Majd tálakat bevizesítünk, és az aljukra kölest teszünk, kanállal ellapítjuk, erre kerül egy „Raffaello réteg”, szintén kanállal elsimítva majd ismét köles, majd Raffaello. Hagyjuk, hogy „összekeményedjenek”, majd kiborítjuk. A datolyákat beletesszük egy kelyhes mixerbe és a vízzel együtt 5 perc alatt elturmixoljuk. Ezt az „öntetet” ráöntve tálaljuk. Persze, nem muszáj borogatni, lehet, csupán összekeverni a kölest a Raffaello-val, és egy tányérban tálalni, majd leönteni a datolyszósszal. 🙂

Ezeket olvastad már?

Zellerpástétom

vega_pokemontrainer4000

Most látom, hogy még nem került fel ez a recept a blogra, pedig a téli esték kihagyhatatlan étele 🙂  Hozzávalók:...

Gluténmentes spagetti-pizza (vegán)

vega_pokemontrainer4000

Maradt egy kevés gluténmentes spagettitésztánk ebédről (thai tészta készült), ill. grillezett karfiol, brokkoli, répa. Így spagetti-pizzát készítettem. 🙂  Hozzávalók: 1/2...

Datolyás kölessel töltött alma

vega_pokemontrainer4000

Finom kis reggeli csemege. Hozzávalók – 2 személynek: 6 db alma10 dkg kölesvíz  10 szem datolya3 ek. méz1 citrom héja1...