magdireceptek

Karobos-áfonyás-mandulás müzli, házilag

Napok óta (granolához hasonló) házi müzlit szeretnék készíteni. Más miatt jött az ötlet, hogy benézzek Dulminához, és lám, ropogós müzlit találtam nála, el is készítettem, kicsit módosítva a recepten (ami itthon volt, és szeretjük, az került bele). 

Hozzávalók:

25 dkg zabpehely,
10 dkg kukoricapehely,
10 dkg kókusz,

1 dl víz,
4 ek. méz,
5 dkg barnacukor,
2 ek. karob
3 ek. olaj

2-3 marék mazsola,
1-2 marék darabolt mandula,
25 dkg aszalt áfonya.

A vizet a mézzel, cukorral, karobbal és olajjal összefőztem (szirupot készítettem), közben a pelyheket, kókuszt összeöntöttem, és minderre ráöntöttem a szirupot, majd rögtön sütőpapíros tepsibe simítottam, és magas lángon kb. 20n percig tepsiben összesütöttem, ekkor kevertem bele a mazsolát, mandulát és áfonyát. Ezekkel együtt is kb. 10 percig sült (amíg jó roppanós nem lett). Kukoricatejjel nagyon finom, főleg, amikor kiázik belőle a karob és a méz, és olyan karamelles ízt kap. 🙂 

Ezeket olvastad már?

Paradicsom aszalás

vega_pokemontrainer4000

Nagyon szeretjük az aszalt paradicsomot. 🙂Tegnap aszaltam is egy adagot (lassan elfogy az előző üveg). Kb. 1 kg paradicsomot megmostam,...

Blogajánló

vega_pokemontrainer4000

Nővérkém is blogírásra adta fejét-  az ő specialitása, hogy főképp vegán táplálkozást folytat, azonban nem csak ő, hanem közel 2...

Diós-szejtános-növényi sajtos hajdinafasírt

vega_pokemontrainer4000

Újabb felhasználási lehetősége a szejtánnak és ennek a különleges növényi sajtnak. 🙂 Ezúttal a szejtán lesz a kötőanyag, azaz tojáspótló. Hozzávalók: 20 dkg...