magdireceptek

Fokhagymás olajjal megkent kakukkfüves zsúrkenyér

Hú, de finom ez a kenyérke, és milyen illat kíséri a sülését…Nagyon egyszerű kenyérről van szó, annyi csupán a trükk, hogy házilag, olívaolajban eltett fokhagymával kentem le a végén és persze a fokhagymával remekül passzoló kakukkfű került a tésztájába. Erről a fokhagymás-olívás dologról is írnék. 
Hozzávalók:
15 dkg finomliszt 
30 dkg teljes őrlésű liszt (házilag őrölve:-)
2,5 dkg élesztő
1 ek. méz 
2,5 dl langyos víz 
2 tk. só
szezámmagpehely, lenmagpehely
2 tk. morzsolt kakukkfű
fokhagymás olaj

Elkészítés:
Az élesztőt a langyos mézes vízben felfuttatjuk. A liszteket összekeverjük az olajjal, sóval, vízzel, majd hozzáadjuk a lenmagpelyhet és szezámmagpelyhet is, és a felfutott élesztőt. Kenyértésztát dagasztunk-kb. 10 percig dagasszuk. Meleg helyre téve 1 órán át kelesztjük, majd átdagasztjuk, beleszórjuk a kakukkfüvet és két zsúrkenyeret formázva olajjal, liszttel megkent tepsibe tesszük. Megkenjük olajjal (nem fokhagymás olajjal, csak sima olívaolajjal). Ismét meleg helyen 30 percig állni hagyjuk, majd 50 fokos tepsibe téve 20 percig „kelesztjük”. Ezután vesszük a sütőt 170 fokra, így 15-20 percig sütjük. Ekkor megkenjük a fokhagymás olajjal, és még 10 percig sütjük. 
A fokhagymás olaj elkészítése is nagyon egyszerű: rendeget fokhagymát meghámozunk és nem összenyomunk, hanem ici-pici szeletekre vágunk, manuálisan (ez sok idő lesz :). Egy üvegbe beletesszük a fokhagymát, úgy, hogy az üvegben maradjon még hely. Rálocsoljuk a sóval megszórt olívaolajat, úgy, hogy teljesen befedje a fokhagymákat. Összekeverjük. Kakukkfűvel is ízesíthetjük.

Ezeket olvastad már?

Paradicsomos-spenótos csicseriborsó-főzelék

A csicseriborsó nagyon egészséges élelmiszerünk, mégis keveset fogyasztjuk. Főleg falafelben szoktuk enni, vagy hummuszt készítünk belőle. Most egy főzelék-féle receptjét...

Zablisztes vegán epertorta

Hozzávalók: 30 dkg zabliszt0,5 tk. sütőpor 0,5 tk. szódabikarbóna 2 lenmagtojás (2 ek. lenmagpehely, 2 ek. víz) 4 dl növényi...

Nyári mediterrán party-falatok :-)

Megmaradt 2 db főtt krumplink (tegnap este krumplis-„túrós” fánkot készítettem, sajnos fotó nem készült, mert nagyon éhesek voltunk), ill. tofus-aszalt...