magdireceptek

Finomfőzelék – kicsit másképp

A pénteki finomfőzelék azért is volt más, mert friss, új (békés megyei) borsóból és répából készült, illetve kukoricatejjel habartam, a harmadik érdekesség pedig, hogy borsóval is sűrítettem. Leírom szép sorjában:

Hozzávalók:

1/2 kg borsó
4 zsenge sárgarépa
1 fej vöröshagyma
1 kisebb csokor petrezselyem
2 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj 
kb. 1 l kukoricatej
2 ek. liszt
, köménymag – ízlés szerint

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát kevés vízen megpároljuk. Erre rádobjuk a borsót és a felkockázott répát. Kevés kukoricatejjel felöntjük és sóval és köménnyel ízesítve puhára pároljuk. Ekkor kiveszünk egy kevés borsót, és a maradék kukoricatejjel és kevés liszttel összeturmixoljuk. Ezt öntjük a főzelékhez. Összerottyantyuk, majd petrezselymet szórunk bele és frissen fogyaszthatjuk is. 🙂

Ezeket olvastad már?

Sárgaborsó főzelék szójapárizsi-pörkölttel

vega_pokemontrainer4000

A főzelékhez kb. fél kiló sárgaborsó kiválogatása után kis vízen hagymát pároltam, majd ebbe olajat tettem, négy gerezd fokhagymát, köményt, babérlevelet, vizet,...

Bolognai spagetti

vega_pokemontrainer4000

Holnap estebédre három fiatalember érkezik hozzánk, akiknek ma készültem elő: valami kiadós, közkedvelt és fiatalos ételt szerettem volna készíteni. És...

Paradicsomos voroslencse leves

vega_pokemontrainer4000

Fanni, mint a gyerekek többsége, nagyon szereti a milánói makarónit.Ezt sokszor voroslencsevel készítem (erről is írok majd). Így született meg...