magdireceptek

Expressz áprilisi (női) szeszély

Mikor máskor lenne itt a női szeszély sütésének az ideje, mint a szeszélyes áprilisban. 🙂 Ráadásul úgy, hogy sütéssel együtt tegnap este max. 50 perc jutott a sütemény elkészítésére.

A recept – a diós roló mintájára:

300 g liszt – fele durumliszt, fele finomliszt,
1,5 dl olaj,
3 dkg élesztő
kb. 1 dl növényi tej,
cukor,

dió,
fahéj,
baracklekvár
Hulala növényi tejszín (2 dl), felverve)

2 perc alatt a lisztet összekevertem a cukorral, illetve az élesztővel, növényi tejjel, olajjal. Belesimítottam olajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe (22×30 cm-es), és kb. 20 percig állni hagytam.  Közben megdaráltam 3 marék diót, illetve előkerestem a baracklekvárt (1 nagy üveggel), és felvertem a Hulalat, amikor már jó kemény volt, tettem bele cukrot és fahéjat is. 
Ezt követően a tésztára kentem a lekvárt, majd megszórtam jó vastagon cukrozott dióval, majd a felvert Hulala-t is rákentem, és kb. 25 perc alatt kisütöttem.:)  

Ezeket olvastad már?

Három a magyar igazság :)

vega_pokemontrainer4000

Ma háromfajta tökféléből készült főzelék: csillagtököt, főzőtököt és cukkinit reszeltem, majd vízen hagymát pároltam, rádobtam egy paradicsomot is. Ebbe tettem...

Az én (post)covid történetem – 1.rész

vega_pokemontrainer4000

November 26. hétfő. Kis túlzással élve, a nap, amely megváltoztatta az életünket vagy legalábbis az élethez való hozzáállásunkat. Kislányunk enyhe...

Zöldséges köles-zabfasírt

Magdi

Hozzávalók: 15 dkg köles (hántolt) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 ek. zabpehelyliszt 1 tk só 2 kk majoranna 2 ek étolaj 3 ek. lenmagpehely, 3 ek vízzel összekeverve 1 szelet tk. kenyér...