magdireceptek

Édes-savanyú mártás – házilag

Sokkal finomabb és egészségesebb, illetve olcsóbb is mint a bolti mártás. Onnan jött az ötlet, hogy elkészítem, hogy kaptunk egy üveggel, és azt szerettem volna rekonstruálni, erre jutottam:  


Hozzávalók:

1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db piros színű paprika
1 db zöld színű paprika
3 közepes sárgarépa
1 kisebb zellergumó
2 dl paradicsompüré
himalaya só– igény szerint
barna cukor – igény szerint
1 tk. ételízesítő mix
1 tk. folyékony fűszer
2 ek. kukoricakeményítő
1-2 tk. citromlé
3-4 ek. házi ketchup

bulgur /barna rizs

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát kevés olaj és víz keverékén megpároljuk, majd hozzáadjuk a gyufaszálra szelt sárgarépát, a kis kockára aprított zellert, fokhagymát és paprikát. 1-2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és felöntjük 2-3 dl ételízesítővel felforralt vízzel, sózzuk, folyékony fűszerrel és ételízesítő mix-szel ízesítjük illetve a 3-4 ek. vízben kikevert kukoricakeményítőt is ekkor adjuk hozzá.  Ezután cukorral, citromlével (házi ) ketchuppal is ízesítjük, és készre főzzük.

TIPP: Tálaljuk rizs helyett bulgurral – még különlegesebb lesz 🙂

Ezeket olvastad már?

Fenyőmag pesto-s tönköly penne

vega_pokemontrainer4000

Nagyon gyorsan készül és igen finom, tápláló. És egészséges is. 🙂 Hozzávalók: 10 dkg friss bazsalikomlevél6  dkg fenyőmag2 dl 100...

Sárgaborsó főzelék szójapárizsi-pörkölttel

vega_pokemontrainer4000

A főzelékhez kb. fél kiló sárgaborsó kiválogatása után kis vízen hagymát pároltam, majd ebbe olajat tettem, négy gerezd fokhagymát, köményt, babérlevelet, vizet,...

Csicsókás fokhagymakrémleves

vega_pokemontrainer4000

Igazi betegség-űző leves. Hozzávalók: Hozzávalók: 4 db közepes csicsóka 2 fej fokhagyma 1 kisebb vöröshagyma 10 dkg kesudió víz (amennyit...