magdireceptek

Diós-újhagymás rakott karfiol

Még pénteken készült ez a rakottas, csak most van időm feltenni a blogra.

Volt még egy nagy fej karfiol otthon, ami romlásnak akart indulni, így gyorsan elkészítettem.

Megpároltam a rózsáira szedett és megmosott karfiolt. Közben rizs főztem (2 bögre vízben 1 bögre rizst).
És növényi besamelt is készítettem: egy edényben feltettem főni kukoricatejet, lisztet, olívaolajat. Sóval, kurkumával ízesítettem, miután felfőtt (besűrűsödött), tettem bele újhagymát is.

Közben még morzsát is pirítottam.

És a harmadik dolog, amit készítettem, „diópörkölt” volt 🙂 Hagymát pároltam vízen, erre tettem pirospaprikát, majorannát, sót, vegamixet, darált diót, olajat.

Amikor minden megfőtt, akkor kiolajoztam egy jénait, az aljára tettem a pirított morzsát, rá karfiolt, amelyet megszórtam újhagymával, majd jött a „diópörkölt”, rizs, és besamel. Meglocsoltam olajjal, és egy kevés reszelt füstölt tofuval gazdagítottam. Majd jött egy újabb adag karfiol, „diópörkölt”,  rizs, besamel. A végén kevés karfiol, olaj, paradicsomkarikák, szezámmag. Majd ment a sütőbe. Szerintünk nagyon finom lett 🙂

Ezeket olvastad már?

Mákos tészta – muffin

vega_pokemontrainer4000

Vigyázat, csúnya, de finom. Ha egy kis csavarra vágyunk, készítsük el így a mákos tésztát, akár egy ebédre, akár reggeli...

Vegán isler

vega_pokemontrainer4000

Egyik kedvenc édességem az isler, és most elkészítettem vegánul. Nagyon finom. Főzőkörön mutattuk be egyébként, még a tavalyi évben ezt...

85 km

vega_pokemontrainer4000

Férjem fotózott, én sárga kapucnis pulóverben, kék nadrágban vagyok a fotón, balról hetedikként. 🙂 Tegnap egy csodaszép napot töltöttünk barátainkkal....