magdireceptek

Brokkolis-búzahúsos vadas

Hozzávalók:
4 közepes sárgarépa
3 rózsa brokkoli 
1 fehérrépa
1/2 kisebb zeller
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2-3 babérlevél
kb. 1 dl víz 
só – ízlés szerint
vegamix – ízlés szerint
2 ek. mustár
3 ek. finomliszt 
kis citromlé – ízlés szerint
10 dkg kész búzahús
2 ek. paprikakrém
2 tk. fokhagymapor   
Elkészítés:
A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a brokkolit alaposan megmossuk és kis darabokra szedjük. A sárgarépát, fehérrépát, zellert szintén megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük. Hozzáadjuk a hagyás alaphoz, majd ízesítjük babérlevéllel, vegamix-szel, sóval, fokhagymával.  A brokkolit kb. 10 perc elteltével adjuk hozzá Roppanósra pároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Eközben kikeverjük a növényi tejszínt, a lisztet és a mustárt, és mindezt ráöntjük a megpárolódott zöldségekre. Kevés citromlével is még ízesítjük, ill. igény szerint adunk hozzá még sót vagy ételízesítőt. A búzahúst csíkokra vágjuk és kókuszolajjal kikent tepsibe téve paprikarémmel és fokhagmaporral összepirítjuk, majd belekeverjük a szószba. Összefőzzük és a kifőtt tésztára locsolva melegen tálaljuk.

Ezeket olvastad már?

Medvehagymás-tofus vegán ravioli

vega_pokemontrainer4000

Hozzávalók 20 dkg finomliszt 20 dkg  teljes kiőrlésű durumliszt 1 ek. lenmagpehely 1 tk. só annyi víz apránként adagolva, hogy...

Vegán ezersziget öntet

vega_pokemontrainer4000

Nagy kedvencem az ezersziget öntet, amelyet laktózérzékenyként sem kell mellőznöm. 🙂 Hozzávalók: 2 dl rizstejszín1 ek. mustár2 ek. citromlé1-2 tk....

„Pink vargabéles” (vegán)

vega_pokemontrainer4000

Gyors, egyszerű, különleges, finom. Ennyit elöljáróban az alábbi sütiről. 🙂 Hozzávalók: 125 g durum cérnametélt 4 dl Alpro erdei gyümölcsös...