magdireceptek

Lencsés-sütőtök burger

Hm, de finom volt:-). Fasírtként is fogyasztható, de hamburgerként is megállja a helyét. Érdemes kipróbálni. 

Hozzávalók:

20 dkg bio barna lencse
55 dkg sütőtök
1 fej vöröshagyma
3 ek. 4 szűz olaj mix
3-4 gerezd fokhagyma
3-4 ek. durumliszt
2 ek. sörélesztőpehely
3-4 ek. zsemlemorzsa (bio teljes kiőrlésű kenyérmorzsa)
2 ek. lenmagpehely
só-ízlés szerint
1 csokor petrezselyem
1 tk. római kömény

4 szűz olaj mix– a sütéshez

Elkészítés:

A lencsét sós vízben megfőzzük. A sütőtököt meghámozzuk és felkockázzuk, egy tepsit kiolajozunk és beletesszük a tökkockákat majd 180 fokon kisütjük (30 perc alatt). A lencsét leszűrjük, a tököt egy villával összetörjük és a leszűrt lencséhez adjuk. A hagymát felkockázzuk és vízen megpároljuk, hozzáadjuk az eddig összekevert masszához. A lenmagot megdaráljuk és ezt is hozzáadjuk. Zsemlemorzsával, durumliszttel dúsítjuk és ízlés szerint fűszerezzük – sóval, petrezselyemmel, római köménnyel és fokhagymával. Kb. fél órát állni hagyjuk, majd olajjal kikent tepsibe tesszük, a tetejét is meglocsoljuk olajjal, és 170-180 fokon egy forgatást beütemezve 30 perc alatt kisütjük. 

Ezeket olvastad már?

Bake rolls házilag – új recept :-)

vega_pokemontrainer4000

Régebben jelent már meg Bakes Rolls a blogon, de most tökéletesítettem, így újra megosztom.. 🙂  Hozzávalók (kb. 55 karikához): 3...

Szejtánkolbászos-padlizsános lasagne

vega_pokemontrainer4000

Nem egy gyors étel, ha a kolbászt is aznap készítjük, de ha az rendelkezésünkre áll, hipp-hopp készen van.  Hozzávalók: 5...

Kesutejfölös káposzta-répasaláta

vega_pokemontrainer4000

Mártitól, egyik kedves ismerősünktől kaptam az ötletet. Ő sima tejföllel készíti, de gondoltam, miért ne lehetne vegánosítani. Kukoricás rizst és...