magdireceptek

Lilakáposzta főzelék

Érdemes lila színű zöldségeket, gyümölcsöket többet fogyasztanunk. Ennek jegyében ettünk valamelyik nap lilakáposztából készült főzeléket. A lilakáposzta egyébként 36 féle rákellenes anyagot tartalmaz. 

Hozzávalók:

1 kisebb fej lilakáposzta
1 fej lilahagyma
3 ek. olaj
3 ek. finomliszt
himalaya só – ízlés szerint
római kömény, vagy sima köménymag – ízlés szerint
8-10 ek. zabitalpor / natúr növényi tej
víz – kb. 1-1,5 l
citromlé . ízlés szerint

Elkészítés:

A hagymát apró kockákra vágjuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk. Eközben a lilakáposztát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd a megpárolódott hagymához tesszük, ízesítjük köménymaggal, sóval. Felöntjük növényi tejjel (annyival, amennyi ellepi) és megpároljuk. Közben elkészítjük a rántást: szárazon megpirítjuk a lisztet, majd hozzáadunk a káposzta levéből, Az így elkészült rántást ha szükséges, botmixerrel csomómentesre mixeljük, és egy szűrő segítségével a főzelékhez adjuk. Végül citromlével ízesítjük. 
TIPP: tálaljuk sütőben sült burgonya / édesburgonya / sütőtök tócsnival vagy krokettel..de önmagában is finom lesz . 🙂 

Ezeket olvastad már?

Vegán rakott zöldbab

vega_pokemontrainer4000

Tegnap este főztem, egy jó nagy adag rakott zöldbabot, mára és holnapra is, ill. fasírt is készült, mivel holnap több...

Sütőtök saláta

vega_pokemontrainer4000

Ismét sütőtök 🙂 Nagyon szeretjük, és jól is termett, ezért szinte minden héten van belőle krémleves, vagy krumplipürébe keverjük, fasírt...

Zöldbabbal töltött krumpli

vega_pokemontrainer4000

A mai ebédből kimaradt 3-4 szem főtt krumpli, ill. a tegnap este mélyhűtőbe eltett zöldbabból is egy adag (nem volt...