magdireceptek

Vegán kétszínes sajttorta

Hozzávalók:

Kekszes réteghez:

15 dkg csokis vegán zabkeksz

5 dkg kókuszolaj

Fehér réteghez:

25 dkg vegán mascarpone

5 dk fehér csokoládé

1,5 dl vegán habtejszín

eritrit vagy stevia – ízlés szerint

2 g agar-agar

Barna réteghez:

25 dkg vegán mascarpone

5 dk vegán nutella

1,5 dl vegán habtejszín

eritrit vagy stevia – ízlés szerint

2 g agar-agar

Elkészítés:

A kekszes alaphoz  kekszeket egy aprítógépbe tesszük és daráljuk morzsalékosra, adjuk hozzá a felolvasztott kókuszzsírt; és ha szükséges, még egy kis növényi tejet. Az így kapott masszát egy tortaformába nyomkodjuk bele és tegyük hűtőbe. Eközben a fehér réteghez olvasszuk fel 2 ek. növényi tejszínnel együtt a fehér csokit. Az agar-agart oldjuk fel 1 ek. hideg vízben és melegítsük össze, hogy feloldódjon az agar-agar por. A habtejszínt verjük fel, a mascarponéhoz pedig adjuk hozzá az eritritet vagy steviát. Mindent keverjünk össze, és oszlassuk el a kekszes alapon. 1 órára tegyük hűtőbe. A barna réteghez ugyanígy járjunk el az agar-agarral, a tejszínnel, és a mascarponéval. Mindent keverjünk össze, és színezzük a mogyorókrémmel. Kenjük az így kapott krémet a fehér rétegre. Macerásnak tűnik, de megéri. Tálaljuk sok-sok gyümölccsel.

    Ezeket olvastad már?

    Téli virslis sült zöldségek

    vega_pokemontrainer4000

    Nagyon egyszerű, gyors és finom étel. (És persze, felhasználható benne a Békés megyei kertből hozott krumpli, tök, karalábé, hagyma:).  1/2...

    Szilvalekváros (diós, mákos) kifli

    vega_pokemontrainer4000

    Hagyományos téli, karácsonyi sütemény, „új köntösben”. 🙂 Hozzávalók: 50 dkg teljes őrlésű liszt40 dkg finomliszt10 dkg durumliszt20 dkg lágy (megolvasztott)...

    Spenótos (édes) amerikai palacsinta

    vega_pokemontrainer4000

    Nem szoktunk sűrűn édeset reggelizni, legalábbis a gyerekek többször vágynak sósra. Azért előfordul zabkása, köleskása, vagy pl.turmixok, smoothie-k (ez utóbbikba...