magdireceptek

Savanyú káposztás lencsefőzelék gombafasírttal

Nagyon egyszerű ebédünk/vacsoránk lesz: lencsefőzeléket készítettem tegnap este. Kis időre beáztattam a lencsét. Hagymát pároltam, majd kevés olajat tettem hozzá, és a leszűrt lencsét, kis majorannát, sót, babérlevelet, gabonakolbászt. Felöntöttem vízzel, főztem… Egyik svájci utam során savanyú káposztás lencsefőzeléket ettem, azóta, ha van otthon  savanyú káposzta, mindenképp teszek bele. De ez csak a rántás előtt került bele (kb. 1 kis tálnyi, összevágott káposzta). A rántás teljes kiőrlésű liszttel készült.
Mivel péntekről maradt egy kis gombánk (mélyhűtőbe téve), és a hétvégén anyósom olyan finom gombafasírtot készített, ihletet kaptam én is 🙂 Tegnap a gombaszárakat megpucoltam, felvágtam és kis vízen, egy fej hagymával, kis majorannával megpároltam. Ma puffasztott barnarizst, két tojást (most van házi tojásunk, de egyébként zabpehelyliszt is tökéletes erre a célra), a gombát, egy nagy csokor petrezselymet, két szelet áztatott (házi) kenyeret és kis morzsát, sót, majorannát összekevertem, tettem hozzá fokhagymát is, és máris készen volt a fasírtmassza. Olajjal megkent tepsibe tettem és kisütöttem.  Finom lett nagyon. 🙂 

Ezeket olvastad már?

Vegán majonézes hummusz

vega_pokemontrainer4000

Egyik kedvenc pástétomunk. Hozzávalók: 20 dkg csicseriborsó1-1,5 dl Sojade natúr joghurt2 tk mustár2 tk. citromlé1-2 tk. nyírfacukor2 tk. himalaya sóízlés...

Kapor és gomba

vega_pokemontrainer4000

Egyik délután „hazaugrottunk” Békés megyébe, drága anyósom születésnapi ajándékaként.:-) És nemcsak az otthoni kertünkből hoztunk finomságokat, hanem drágám nagynénjétől is...

Egészséges „habzsi-dőzsi” :)

vega_pokemontrainer4000

A mai banánt egy kicsit felturbóztam. 🙂 Hozzávalók – 4 személyre 4 db banán—10 dkg zabpehely, kókuszreszelék2 ek. méz2 dl kókusztejcitromhéj—Hulala...