magdireceptek

Mégis főzés: spenótos-szerecsendiós növényi tejszínes farfalle

Egy kis növényi tejszín csorog a tetejéről…

Több okból ma is mégis csak főznöm kellett valamit.
Feltettem főni a tésztát, és amíg kifőtt, elkészítettem a rávalót: hagymát pároltam, majd olívaolajat öntöttem bele, illetve felkockázott pritaminpaprikát (a mélyhűtőből) és mirelit, általunk szedett spenótot- szintén a mélyhűtőből. Ezt nem püréként, hanem levelesen tettem el, ami most kapóra jött. Kicsit vágtam csak a leveleken, összepirítottam a hagymával, pritaminpaprikával, majd növényi tejszínnel meglocsoltam, sóval, szerecsendióval és egy gerezd fokhagymával ízesítettem, nagyon kicsi tk. lisztet tettem bele, hogy sűrűbb legyen. Kicsit még főztem, leszűrtem a tésztát. Rögtön tálaltuk is, állítólag finom volt, én nem ettem belőle, maradtam az almáimnál 🙂 

Ezeket olvastad már?

Füstölt tofus görögsaláta

vega_pokemontrainer4000

Egy kis saláta senkinek sem árt 🙂 Valamelyik nap készült a héten, mivel volt itthon fekete olajbogyó, uborka, paradicsom, paprika,...

Nyári padlizsános sült

vega_pokemontrainer4000

Hosszú idő után visszakerült hozzánk a kölcsönadott fényképezőgép!! Így ismét jelentkezünk egy finomsággal. Nagyon finom padlizsánt és paradicsomot kaptunk rokonainktól,...