Ez volt a tegnapi vacsoránk.
Nagyon szeretjük a (házi, békés megyei:) fokhagymát, és a pirítóst is. Ebből már csak egy lépés a garlic, ami nemcsak fokhagymát jelent, hanem sütőben sült kenyeret, fokhagymás olajjal. „Összefogdostam” az otthon fellelhető száraz (rozs)kenyereket, felszeleteltem, úgy, hogy a kenyér alja egyben maradt (6 szelet lett). Közben olívaolajba (kb. 1 dl) kevertem rozmaringot (ez nincsen benne a receptben, de én el sem tudom képzelni enélkül…annyira harmonikus és finom), sót és sok-sok (kb. 2 fej) szétnyomott fokhagymát. A kenyerek minden oldalát ezzel alaposan megkentem, majd összehajtottam, és jól belecsomagoltam egy alufóliába. Tepsibe tettem (ha csöpögne az olaj) és nagy lángon kisütöttem. Azért figyeltem, hogy ne égjen le, ill. egy idő után levettem a fólia felső részét, hogy ne ázzon szét a kenyér, hanem szépen megkeményedjen – amennyire kell. 🙂 Diós céklasalátával ettük.
A diós céklasaláta ötlete azért jutott eszembe, mert a gabonához (pirítóshoz) jól megy a csonthéjas termés, így a dió is. És a céklát is jó feldobni valamivel. Nyersen lereszeltem a céklát, sót szórtam rá, közben a diót olívaolajon megpirítottam (tepsiben, ügyelve, hogy ne égjen meg), a zellerlevelet (mélyhűtőből:) felvágtam, és a végén mindent (olívaolajat is belecsöpögtetve) összekevertem. Most készítettem először, hirtelen ötlettől felindulva ilyet, de külön-külön és együtt, a garlic és a saláta is annyira finom volt, hogy megismétlem majd 🙂
Ma a tegnapi ebédből sok maradt, így ismét káposztázunk…vagyis én inkább ma nyers napozom:)
Ma a tegnapi ebédből sok maradt, így ismét káposztázunk…vagyis én inkább ma nyers napozom:)
