magdireceptek

Metélőhagymás-magvas expressz pogácsa

Tegnap este „pogácsás hangulatom”  volt, ezt készítettem. Időm viszont kevésbé volt, így  expressz változat mellett döntöttem.  🙂
Hozzávalók (2 nagy tepsi pogácsa lesz belőle):
1,5 csésze (1 csésze=2,5 dl) meleg víz,
2 csésze finomliszt,
3 csésze teljes kiőrlésű liszt,
1/2 csésze korpa,
só,
metélőhagyma, egy maroknyi,
sok mag (nálam most: lenmag, szezámmag, köménymag volt itthon, de pirított napraforgót és tökmagot is el tudtam volna képzelni),
1/2 csésze olaj,
kis víz,
kis méz,
2,5 dkg élesztő
Ez utóbbi három összetevő segítségével az élesztőt felfuttattam, közben a liszteket, sót, magokat összekevertem, majd az egészbe öntöttem vizet és a felfutott élesztőt. Kb. 10 perc pihentetés után kiszaggattam (paprikás olajjal kentem meg a tetejét), majd 50 fokos tepsibe toltam, kb. 30 percig (közben elkészült a holnapi-vagyis mai:)- ebéd: zöldbabfőzelék), és ezután vettem a gázt nagy lángra, majd közepesre, kb. 25 percig sült. Finom lett, jó kiegészítés az ebéd mellé, ill. csomag is férjemnek, aki majd éjszaka ér haza.   Valamennyit le is mélyhűtöttem, meglátjuk, mi lesz belőle. 

Ezeket olvastad már?

Mandulás-tofus sóskasaláta

vega_pokemontrainer4000

Első hallásra bizarr, pedig nagyon-nagyon finom és tele van vitaminnal! 🙂 Bár az igaz, hogy csak sóskafanatikusak próbálkozzanak vele:-) Hozzávalók:...

Zöldbabos kapros palócleves

vega_pokemontrainer4000

Hozzávalók:kb. fél kiló zöldbab,2 sárgarépa,1 fehérrépa,zeller,2 krumpli,1 fej hagyma,3-4 gerezd fokhagyma,só,kapor,kömény. Feltesszük főni a zöldbabot és a többi zöldséget, kis...

Gesztenyés-diós pohárkrém

vega_pokemontrainer4000

Főzőkörön is készítettük, egyik nagy kedvenc volt ez a pohárkrém. Alapja egy vegán diós piskóta, a krém pedig egy diós-gesztenyés...