magdireceptek

Zöldséges pizza


A fotót nem  férjem készítette, hanem ingyenes stock oldalról (www.sxc.hu) származik. 🙂

A tészta elkészítése: 
Fél kiló lisztet (fele teljes kiőrlésű liszt, fele fehér liszt) kis sóval és kb. 1 dl mézes vízben felfuttatott fél élesztővel, és 1 dl olajjal összekevertem, annyi vizet téve még hozzá, amennyit felvett a tészta. Kb. 30 percet kelesztettem, majd tepsibe tettem, és a feltét rátétele után betettem előmelegített sütőbe, és kb. 30 perc alatt készre sütöttem. 
A pizzaszósz elkészítése:

A pizza olyan nálunk, mint a fasírt: az kerül bele, ami éppen itthon van. A feltét most hagymás alap volt (hagymát pároltam kis vízen), majd ebbe került felkockázott répa, borsó, brokkoli és kukorica a mélyhűtőből, ill. kevés pirospaprika, só. Kicsit pároltam, majd a nyáron eltett paradicsomlé és püré, gabonakolbász, bazsalikom, fokhagyma, só, házi Erős Pista is került bele, ill. egy kis tk. liszttel besűrítettem. Füstölt tofut, vagy növényi tejfölt is tehetünk rá sajt helyett, ami nem a legegészségesebb dolog…

Fotót a kész pizzáról legközelebbi sütéskor töltök fel, mert sajnos mire észbe kaptunk, elfogyott. 

Ezeket olvastad már?

Napon szárított paradicsomos kenyérke

vega_pokemontrainer4000

Egy kedves arab ismerősömtől kaptam anno ilyen lepénykenyérkét és azóta nagyon szeretem. Most, hogy a Naturpiac jóvoltából kaptunk nagyon finom,...

Spenótos „hummusz”

vega_pokemontrainer4000

  Folyamatosan termő spenótunkat nem csak főzelékként szoktuk fogyasztani, hanem szoktam spenótos tésztát főzni vagy spenótos rakott burgonyát, de minden...

Rebarbarás muffin

vega_pokemontrainer4000

Viszonylag ritka élelmiszer a rebarbara, kevésszer fordul elő a piacokon. Pedig én nagyon szeretem. Amíg Vácon laktunk, a közelünkben lakott...