magdireceptek

Zabpelyhes kelkáposztafőzelék vegán bundában sütött köményes krumplitallérokkal

Mai nap elkezdtük a békés megyei termékek fogyasztását 🙂 Kelkáposztafőzeléket készítettem, annyi lett a „különlegessége”, hogy az utolsó 5 percben szórtam bele zabpelyhet is (anyósom próbálta ki így, és kedvet kaptam én is), és grahamliszttel sűrítettem be. 

Egyébként a kelkáposztát megmostam, felvágtam, vizet és olajat öntöttem rá, sóval, majorannával, köménnyel ízesítettem, 1 fej hagymát, és 6-7 gerezd fokhagymát is vágtam bele. Majd tettem hozzá kb.10 perc főzés után 1 hatalmas krumplit, apró kockákra vágva, és befejezés előtt 5 perccel került bele a zabpehely is, majd graham lisztet kevertem ki kevés növényi tejjel (kukoricatejjel), és szűrőn át beletettem. Felforraltam, és máris készen lett az ebédünk 🙂 
Vagyis készült még hozzá feltétként vegán bundás-köményes krumplitallér is. A nyers krumplit karikákra vágtam, megmostam, majd lisztbe forgattam, ezt követően pedig a vegán bundába (graham liszt + só + hagyma + kömény + víz – ebből sűrű palacsintatészta készült) forgattam, és morzsába, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben kevés olívaolajjal meglocsolva kisütöttem. 

Ezeket olvastad már?

Almás batyu a maradékokból :)

vega_pokemontrainer4000

Ez jól meg lett porcukrozva… A maradék leveles tésztából készült pillanatok alatt ez az almás batyu. A pincéből felhozott almát...

Karfiol, kesudiós morzsában

vega_pokemontrainer4000

Amilyen egyszerű, olyannyira nagyszerű étel. Hozzávalók: 1 fej karfiol2 dl Alpro natúr joghurt1 csokor metélőhagyma3 tk. só1 ek. sörélesztőpehely15 dkg...

Búzahús pörkölt

vega_pokemontrainer4000

Vasárnap ismét készítettem búzahúst, amely fehérjében gazdag, igen értékes húspótló. Most változtattam a recepten, méghozzá késhegynyi szódabikarbónát tettem a masszához...