magdireceptek

Vegán mozzarella

A mozzarella sajt nagy kedvecem volt régebben, most egy facebook bejegyzés alapján elkészítettem a vegán verzióját:

Hozzávalók:

240 g cukormentes kókuszjoghurt 

130 g kesudió

2 g sörélesztőpehely

240 g víz

1,5 tk. só 

1 ek. (6 g) agar-agar

-3 ek. (25 g) tápióka keményítő

-frissen facsart citromlé ízlés szerint

Elkészítés:

A kesudiót áztassuk be éjszakára, Szűrjük le, öblítsük át tiszta vízzel, majd turmixoljuk krémesre a kókuszjoghurttal, sóval, sörélesztőpehellyel, tápióka keményítővel és a víz felével. Amikor elkészült a víz másik felét keverjük össze az agar-agarral és folyamatosan kevergetve főzzük 3-4 percig, majd keverjük bele a kesus kókuszjoghurtos krémet és folyamatosan kevergetve főzzük sűrűre. Egy tálba tegyünk hűtőhideg vizet és jeget, ebbe szaggassuk a meleg sajtot, mint a nokedlit. Evőkanállal, ha nagyobb, vágnivalót szeretnénk, kiskanállal, ha a kisebb változatot szeretnénk. 20-30 perc múlva megszilárdul és fogyasztható. 1 adag krémből evőkanállal szaggatva 16 darab lesz és 45 darab, ha kiskanállal szaggatjuk.

A receptet a Facebook-on találtam, Gyovai Orsolya írta le.

Ezeket olvastad már?

Kókuszos keksz (vegán)

vega_pokemontrainer4000

Megint készítettem egy tepsi női szeszélyt, a szombati vendégeink számára, és kimaradt egy kevés tészta, amelyet kókusszal és Alpro növényi...

Kókusztejes sütőtökkrémleves

Magdi

Sütőtökkrémlevest sósan, fűszeresen szeretem készíteni, bár tudom, hogy többen édesen szeretik. Általában főzőtejszínt használok, de most egy kis csavart szerettem...

Variációk káposztára. Káposztás sztrapacska

vega_pokemontrainer4000

Ismét káposzta…Lassan adagolom…:) Ezt a receptet egy kedves berceli ismerősömtől, Györgyitől tanultam. Sztrapacskát egyébként is szoktam (ritkán) készíteni, de káposztával...