magdireceptek

Vegán kaporszósz

Nagyon szeretem a kaporszószt. Nem csak az ízét, hanem azt is, hogy olyan gyorsan, egyszerűen elkészül. Most kora reggel férjem készített hozzá újkrumpliból tepsiben sült krumplit. Teljes értékű ebédünk volt. 
Került már fel kaporszósz a blog indulásakor, azonban egyrészt nem is volt olyan szép a fotó, másrészt pedig   ez egy kicsit módosított recept. 
Hozzávalók:
2 csokor friss kapor
1 fej vöröshagyma
kb. 3-4 dl víz 
4 ek. Vegimilk növényi natúr kukoricatejpor
2-3 ek. finomliszt
1-2 tk. Vito reform fúszerkeverék
2-3 tk. só 
kb. 2 tk. citromlé
1 tk. xilit (nyírfacukor) – ízlés szerint elhagyható
Elkészítés:
A kaprot megmossuk, leszedjük a száráról és alaposan összevágjuk. A hagymát meghámozzuk, apróra és olaj + víz keverékén megpároljuk. Majd rászórjuk a kaprot, sózzuk, fűszerezzük és puhára főzzük (kb. 10 perc alatt). Eközben egy lefedhető üvegbe beletöltjük a lisztet, kukoricatejport, maradék vizet, alaposan összerázzuk, és ezt öntjük rá a megpuhult kaporra.  Citromlével, igény szerint nyírfacukorral ízesítjük, ill. ha nem elég sűrű, még adunk hozzá lisztet. Összefőzzük és tálalhatjuk is 🙂
TIPP: Kukoricakeményítővel készítve nemcsak laktózmentes étel, hanem gluténérzékenyek is fogyaszthatják.

Ezeket olvastad már?

Gluténmentes, vegán gofri

vega_pokemontrainer4000

Aki hűséges olvasóm, biztosan emlékszik, hogy a 2020-as covid betegségem több más mellett hisztamin intoleranciát is kialakított nálam, így nem...

Szezámmagos-babos-répás tészta

vega_pokemontrainer4000

Ma több napos szabadságra indulunk – férjem szüleinek segítünk a mezőgazdasági munkálatokban, Békés megyében. Több ezer tő paprika ültetés, dinnyeoltás...

Pritaminpaprikás-tökmagos pogácsa

vega_pokemontrainer4000

Nagyon finom, omlós, rugalmas, puha és ízletes pogácsa, Biobrigi nyomán készítettem ma el. Hozzávalók 30 dkg teljes kiőrlésű liszt30 dkg...