magdireceptek

Tepsiben sült káposztás lángos növényi „kesutejföllel” és sajttal

Ugyan sokak szerint a lángos ideje (vagy a strandidő) lejárt, de -reméljük – jön még indiánnyár, ill. a lángos évszaktól függően is nagyon finom. És milyen egészséges, ha (minimum felében) teljes kiőrlésű lisztből készítjük, és ráadásul a sütőben sütjük meg! Nem lesz túl olajos, könnyen emészthető, egy kiadós leves mellé is nagyon finom, de önmagában is fogyasztható. Növényi tejföllel és sajttal fogyasztottuk.
A receptet sajnos nem tudom, hol találtam, de zseniális. Persze, kicsit alakítottam rajta. 
Hozzávalók:
25 dkg finomliszt (lehet 20 dkg)
25 dkg teljes őrlésű liszt (lehet 30 dkg)
2 dkg-nak megfelelő (általában 0,5 csomag) porélesztő
kb. 3 dl víz 
1 ek. méz vagy barna cukor
15 dkg burgonya
15 dkg káposzta
4-5 tk. Himalaya só
10 dkg kesudió
20 dkg natúr tofu 
2 ek. olívaolaj 
1 fej fokhagyma
Elkészítés:
A káposzta külső leveleit leszedjük, majd legyaluljuk. Egy tepsit kiolajozunk, és ugyanannyi vizet is adunk hozzá, beleszórjuk a káposztát és 160 fokon kb. 20 perc alatt összepároljuk-sütjük.  Ha kell, pótoljuk a vizet, vagy olajat alatta.  Közben keverjük. A burgonyát meghámozzuk, és felkockázást követően sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, összetörjük és kihűtjük. A liszteket egy tálba mérjük, majd kb. 0,5 dl langyos vízbe beletesszük a mézet vagy barna cukrot és ebbe beleszórjuk az élesztőt. Megvárjuk, amíg szépen felfut, majd hozzáöntjük a lisztekhez. Hozzáöntjük a maradék vizet, a kihűlt burgonyát és a megpárolódott, szép színt kapott és szintén kihűlt káposztát, sóval ízesítjük. Mindezt alaposan összedolgozzuk, finom, lágy tésztát dagasztunk. Kb. 1 óra alatt meleg helyen duplájára kelesztjük.

Eközben megfőzzük az ebédet, ill. elkészítjük a növényi tejfölt: a kesudiót előtte egy éjszakára beáztatjuk, majd leöntjük az áztatólevet és turmixgépbe tesszük. A tofut apró kockákra vágjuk vagy törjük és hozzáadjuk a kesudióhoz. Annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi az alapanyagokat, majd hozzáadjuk az olajat, a citromlevet, a sörélesztőpelyhet (ez kihagyható, most a lángos miatt tettem bele) és nagyon alaposan összeturmixoljuk. Mindezek után tűzhelyen folyamatos keverések mellett összefőzzük, ekkor szépen tejföl állagot kap. Majd kihűtjük, bedobozoljuk, és mehet a hűtőbe. Salátákhoz, főzelékekbe, levesekbe használható. A növényi sajtot lereszeljük. Nagyon finom ez a Viofast sajt, több ízben is kapható, és előnye, hogy szépen ráolvad az ételekre.

A lángos tésztát egy lisztezett felületen kb. ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és akkora köröket szaggatunk belőle, amekkora lángosokat szeretnénk készíteni. Egy tepsit vékonyan kiolajozunk,és a tésztakarikákat kicsit a kezünkkel széthúzva belehelyezzük a tepsibe.  A sütő aljába egy hőálló (és nem műanyag nyelű:-) edénybe vizet teszünk, ez majd segíti a lángosokat, hogy ne száradjanak ki :-). 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük a lángosokat, és kb. 25 perc alatt egyszer megforgatva kisütjük.  
A növényi tejfölhöz egy fej fokhagymát keverünk (fokhagymanyomó segítségével:-), és ezzel + a növényi sajttal tálaljuk a lángosokat. 

Ebből az adagból 14 normál méretű lángos készült. 

Ezeket olvastad már?

Kókuszpudingos-sárgadinnyés zabkása

Igazi nyári reggeli 🙂 Ismét csupán egy tipp, hiszen a zabkásában semmi kuriózum nincsen (dupla mennyiségű növényi tejben megfőzzük a...

Vegán rakott zöldbab

Tegnap este főztem, egy jó nagy adag rakott zöldbabot, mára és holnapra is, ill. fasírt is készült, mivel holnap több...