magdireceptek

Tavaszköszöntő cukkinis-répás-tofus farfalle, pirított dióval és búzafűvel :-)

Még mindig van farfalle tésztánk, és cukkinink is, időm pedig még kevesebb. Így nem volt kérdés, hogy mi készüljön ma – 15 perc alatt. Kifőztem a tésztát. Közben egy hagymát felkockáztam, megpároltam, erre került rá 2 db felkockázott répa, majd amikor ez majdnem puha volt, egy felkockázott nagy cukkini, és fokhagymás szójaszósz-pácban pácolt felkockázott tofu (negyed zacskónyi). Minden picikét párolódott csak, beletettem  a szétturmixolt natúr tofut (negyed db-ot, a tegnapi süteményből maradt) sót, majorannát, petrezselymet. Frissen tesszük a tésztára (most csak a fotó kedvéért készült egy adag:), és sok-sok búzafüvet szórunk rá, illetve pirított diót (ez nagyon jól harmonizál az ilyen jellegű ételekkel -szerintem:)

A búzafű nagy mennyiségben tartalmaz természetes vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket és enzimeket. Szervezetünk könnyen fel tudja dolgozni, mert emésztése kevés energiát igényel, így a gyenge emésztésűek is jótékonyan fogyaszthatják. A búzafű magas klorofil tartalma miatt dúsítja a vérünket oxigénnel, a sejtek oxigénellátása javul, így a gyulladások megszüntetésében komoly szerepe van.  A búzafű egyszerre méregtelenít és – a táplálkozási hiányosságok pótlásával – növeli az energiaszintünket. Csaknem annyi vitamin van benne, mint a citrusfélékben. 
A búzafű lé tartalmazza az összes ismert ásványi anyagot amelyre a szervezetünknek szüksége van. Tökéletes fehérjeforrás: az összes esszenciális aminosavat a megfelelő arányban tartalmazza. A búzafű lé az egyik leggazdagabb A és C vitamin forrás. Egyenlő arányban gazdag E, F, K, és B vitaminokban. Jelentős a B17 (laetrile) tartalma, amely a tudós és kutató körökben elismert, hogy a normál sejtek befolyásolása nélkül rombolja szét a ráksejteket. Segít az emésztésben és a belső szervek működésében. Megsemmisíti a kórokozó baktériumokat és segít visszaállítani a hasznos baktériumok egyensúlyát a belekben, amely folyamat lényeges az egészséges immunrendszer érdekében. (Forrás: www.nepgyogyaszat.hu) 

Ezeket olvastad már?

„Tejfölös” karalábéleves (vegán)

Múlt héten szabadságon voltunk, anyósoméknál. És ott bizony, már érik a paprika (fólia alatt, bio:-), hagyma, karalábé, szamóca és még...

Kókuszos kölesgombóc

Nagyon finom, amolyan újévi detox-csemege 🤣 Hozzávalók : 20 dkg köles 4 dl víz 3 dl sűrű kókusztej (konzerv) 1...

Csicseriborsókrémes tészta

Nagyon egyszerű, mégis különleges egytálétel. Nem makarónitészta illik hozzá, de most ez volt itthon 🙂 Ezzel is finom volt, de...