magdireceptek

Szójamajonézes padlizsánkrém

A mai nap káposztás tésztát készítettem, mivel kaptunk káposztát, és fogynia kell 🙂 (ez az utóbbi fél mondat örök szlogen nálunk:). Egy kicsit megbolondítottam: snidling és szezámmag is került bele, finom lett.
Vacsorára készült a szójamajonézes füstölt padlizsánkrém. 
Az elkészítése nagyon egyszerű, kb. 2 percet vesz igénybe:) 
Fogtam egy nyáron üvegben eltett füstölt padlizsánt, kibontottam, majd a Szlovákiában vett szójamajonézt is kibontottam, és kb. 2/3-ad, 1/3-ad arányban összekevertem (a padlizsán volt a nagyobb adag), és még egy kis sóval tunningoltam, illetve friss, házi metélőhagyma is került bele. 🙂
Ha friss padlizsánból készült volna, akkor nyílt lángon megpörköltem volna a padlizsánt,  lehúztam volna a héját, majd összenyomkodtam volna, megsóztam volna és utána jött volna a szójanéz. 🙂
Érdemes így is eltenni a padlizsánt, üvegben, de lehet mélyhűtőbe is tenni: szintén nyílt lángon, vagy sütőben, de inkább kerti tűz felett jó alaposan megpirítjuk a padlizsánt, majd lehúzzuk a héját, összetörjük, és amikor kihűlt, dobozokba csomagolva mélyhűtőbe tesszük. 

Ezeket olvastad már?

Gesztenyés-diós pohárkrém

vega_pokemontrainer4000

Főzőkörön is készítettük, egyik nagy kedvenc volt ez a pohárkrém. Alapja egy vegán diós piskóta, a krém pedig egy diós-gesztenyés...

Csak egy kis saláta…

vega_pokemontrainer4000

És némi szójaszószos, sült tofu. Mindennap megennénk.  Receptet nem is írok, csak itt hagyom a fotót.  Esetleg a tofu elkészítéséről:...

Pizzamuffin

vega_pokemontrainer4000

Gyors pizzára vágyik a család? Nincsen idő élesztős tésztával bajlódni? Akkor ez ízleni fog 🙂 Hozzávalók 12 db-hoz: 20 dkg...