magdireceptek

Pizzás táska

Ma pizzás táskát készítettem, sok-sok salátával ettük (amiben volt gyufaszál alakú retek, uborka, kaliforniai paprika és hozzá szezámöntet).

Hozzávalók:

500 g liszt, fele rétesliszt, fele teljes kiőrlésű liszt,
1 nagy db krumpli,
300 ml langyos víz,
3 evőkanál olaj,
5 g élesztő,
méz, só,

A tésztához megfőztem a krumplit, összetörtem. Az élesztőt egy kevés mézes vízzel felfuttattam, közben a liszteket összekevertem, sóztam, az olajat beleöntöttem, majd a kihűlt, összetört krumplit. 1 órát kelesztettem, majd nagyon vékonyra kinyújtottam, téglalapokat vágtam, melyeknek egyik felét megtöltöttem, a másik felébe lyukakat vágtam, majd ez utóbbi felével beborítottam. Olajozott-lisztezett tepsibe tettem, megkentem olajjal, megszórtam magokkal, és még kicsit pihentettem, majd kisütöttem. Másnap is finom puha szokott lenni, és jól is fagyasztható a tészta. 
Nálunk a pizzafeltét mindig abból készül, ami van itthon 🙂 Ettünk már füstölt tofus spenótos pizzát is pl.:)  Most a töltelékhez hagymát pároltam, majd 4-5 ek. teljes kiőrlésű lisztet tettem rá, ezután sűrű kevergetések mellett fél üveg sótlan pritaminpaprika lekvár (házilag tettem el tavaly), illetve egy üveg paradicsomlé (szintén házilag lett eltéve) és egy paradicsomkonzerv került rá. Sóval, zellerzölddel és bazsalikommal és sok fokhagymával ízesítettem.  Amikor krémes állagú lett, belekevertem kukoricát, pirított pritaminpaprikát (a mélyhűtőből:)), és szójavirslit (szintén a mélyhűtőből). Közben füstölt tofut is pirítottam, és   ez is került, mindegyik „tetejére” (belsejének tetejére):)

A pizza előtt frankfurti levest ettünk, de ezt majd később teszem fel 🙂 

Ezeket olvastad már?

Karobos-datolyaszirupos holdacska

vega_pokemontrainer4000

Finom csemege az egyre hűvösebb napokra. Hozzávalók: 1 csésze (2,5 dl) tönkölypehely2 csésze teljes kiőrlésűliszt½ csésze 4 szűz olaj mix½...

Gesztenyés-meggyes rózsa

vega_pokemontrainer4000

Könnyű édesség a forró napokra. Hozzávalók: 1 csomag leveles tésztakb. 1/2 kg meggy10 dkg nyírfacukor1 kocka mélyhűtött gesztenye Elkészítés: A ...

Sós mogyorópástétom

vega_pokemontrainer4000

Múlt héten férjem egyik munkatársánál, barátjánál járt megbeszélésen, és hozott egy kis kóstolót egy ehhez hasonló pástétomból, ami eszembe juttatta,...