magdireceptek

Lilakáposzta főzelék

Érdemes lila színű zöldségeket, gyümölcsöket többet fogyasztanunk. Ennek jegyében ettünk valamelyik nap lilakáposztából készült főzeléket. A lilakáposzta egyébként 36 féle rákellenes anyagot tartalmaz. 

Hozzávalók:

1 kisebb fej lilakáposzta
1 fej lilahagyma
3 ek. olaj
3 ek. finomliszt
himalaya só – ízlés szerint
római kömény, vagy sima köménymag – ízlés szerint
8-10 ek. zabitalpor / natúr növényi tej
víz – kb. 1-1,5 l
citromlé . ízlés szerint

Elkészítés:

A hagymát apró kockákra vágjuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk. Eközben a lilakáposztát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd a megpárolódott hagymához tesszük, ízesítjük köménymaggal, sóval. Felöntjük növényi tejjel (annyival, amennyi ellepi) és megpároljuk. Közben elkészítjük a rántást: szárazon megpirítjuk a lisztet, majd hozzáadunk a káposzta levéből, Az így elkészült rántást ha szükséges, botmixerrel csomómentesre mixeljük, és egy szűrő segítségével a főzelékhez adjuk. Végül citromlével ízesítjük. 
TIPP: tálaljuk sütőben sült burgonya / édesburgonya / sütőtök tócsnival vagy krokettel..de önmagában is finom lesz . 🙂 

Ezeket olvastad már?

Édes kis (mandulás-aszalt barackos) semmiség

vega_pokemontrainer4000

A múltkor bemutatott keksz után egy újabb ajánló: tej-tojásmentes, mézes keksz a 2004 Rena Kft. jóvoltából….Kicsit felturbózva. 🙂  Hozzávalók: 10...

Vegán gombás-zöldséges vadas

vega_pokemontrainer4000

Gyermekkorom kedvenc étele…most is nagyon-nagyon szeretem. Valaki zsemlegombóccal eszi, mi azt annyira nem szeretjük, így tönköly vagy durum tésztával szoktuk...

Svájci burgonya

vega_pokemontrainer4000

Gyermekkorom kedvenc étele ez volt. Nem tudom, miért svájci krumpli a neve, talán ott tanulta édesanyám (gyermekként jártunk Svájcban, Franciaországban...