magdireceptek

Friss spenót, grillezett metélőhagymás tofuval és tepsis újburgonyával

A spenót nagy kedvencünk, szoktam mélyhűtőbe is eltenni, de most itt van a friss, pláne, hogy Békés megyéből érkezett hétvégén, finom, házi. 🙂

Megmostam a spenótleveleket, majd kevés vízben és olajban, sóval és fokhagymával ízesítve megfőztem, szórtam bele kukoricatejport is. Másik edényben kevés teljes kiőrlésű lisztet pirítottam, majd beleöntöttem a spenótba, kevés olajjal, és összebotmixereztem, jó krémesre. Még egy kis vízzel hígítottam.

A krumplit megmostam, és héjastul, nyersen betettem olajozott tepsibe, köménnyel, sóval megszórtam, és kisütöttem.

A tofut feldaraboltam nagyobb szeletekre, majd kevés olajon grillre állított sütőbe tettem, forgattam, sóztam és kivettem.
És mindent megettünk 🙂 Kevés szezámmagot szórtunk rá, mert szeretjük és szükségünk van a kálciumra 🙂 
Holnapra tofus-spenótos tészta készült, erről majd később 🙂

Ezeket olvastad már?

Még a télre emlékezve: ismét flódni

vega_pokemontrainer4000

Amikor férjem családjánál vagyunk hosszabb időre, akkor szinte mindig sütök flódnit, mert nagy kedvenc, gyorsan elfogy.  A receptről már itt...

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

vega_pokemontrainer4000

A hétvégét – és így a szilvesztert is – férjem családjánál töltjük Békés megyében.  Mivel ott jelenleg nincsen internet,  most...

Pizzamuffin

vega_pokemontrainer4000

Gyors pizzára vágyik a család? Nincsen idő élesztős tésztával bajlódni? Akkor ez ízleni fog 🙂 Hozzávalók 12 db-hoz: 20 dkg...