magdireceptek

Egy kis „nemsajttorta”

Ismét egy vegán sajttorta, ezúttal kesudióból.  Ez a recept két torta ötvözéséből született meg.

Hozzávalók:

-piskótához:

2,5 dl növényi tej

6 ek. étolaj

2 ek. citromlé

25 dkg zabliszt

1 tasak sütőpor

10 dkg barnacukor /eritrit /nyírfacukor

-krémhez:

50 dkg natúr kesudió

8 dl lehűtött, sűrű, konzerves kókusztej

8 ek. porcukor

2 ek. citromlé

4 tasak vaníliás cukor

Elkészítés:

A piskóta alapanyagait összekeverjük (külön a szárazakat, nedveseket, majd az egészet alaposan összekeverjük). És 180 fokos sütőbe téve kb. 25 perc alatt készre sütjük. Benne hagyjuk a tortaformában. A krémhez szükséges kesudiót áztassuk be éjszakára, a konzerv kókusztejet tegyük hűtőbe. Másnap a krémhez a lehűtött kókusztejről vegyük le a szilárd részt és a leszűrt kesudióval, a cukorral, vaníliás cukorral és a citrommal turmixoljuk szét minél lágyabb krémmé. Ha nem elég édes  még édesíthetjük. Kenjük rá ezt a krémet a piskótára. Tegyük egy teljes napot hűtőbe. 

Sok-sok gyümölccsel szoktuk fogyasztani, most csak málnánk volt itthon.

Ezeket olvastad már?

Vegán fánk epres „mascarpone” krémmel

vega_pokemontrainer4000

Fannusunk iskolájában múlt héten volt farsang és a kérésére fánkot sütöttünk – ő futtatta fel az élesztőt, dagasztotta, kelesztette, formázta...

Burgonyával és paradicsommal rakott cukkini

vega_pokemontrainer4000

Igazi finom, nyári könnyű ebéd. Hozzávalók: 2 közepes cukkini6 közepes burgonya6-8 szem paradicsom2 lilahagyma4-5 gerezd fokhagyma4 dl növényi főzőtejszín /...

Cukkinis lecsós szójacsíkok

vega_pokemontrainer4000

A tegnap kapott békés megyei  paprika és paradicsomszállítmányból (amelyért köszönet sógórnőmnek) + Rékától tegnap kapott cukkiniből finom cukkinis lecsós szójacsíkokat...