magdireceptek

Diós-újhagymás rakott karfiol

Még pénteken készült ez a rakottas, csak most van időm feltenni a blogra.

Volt még egy nagy fej karfiol otthon, ami romlásnak akart indulni, így gyorsan elkészítettem.

Megpároltam a rózsáira szedett és megmosott karfiolt. Közben rizs főztem (2 bögre vízben 1 bögre rizst).
És növényi besamelt is készítettem: egy edényben feltettem főni kukoricatejet, lisztet, olívaolajat. Sóval, kurkumával ízesítettem, miután felfőtt (besűrűsödött), tettem bele újhagymát is.

Közben még morzsát is pirítottam.

És a harmadik dolog, amit készítettem, „diópörkölt” volt 🙂 Hagymát pároltam vízen, erre tettem pirospaprikát, majorannát, sót, vegamixet, darált diót, olajat.

Amikor minden megfőtt, akkor kiolajoztam egy jénait, az aljára tettem a pirított morzsát, rá karfiolt, amelyet megszórtam újhagymával, majd jött a „diópörkölt”, rizs, és besamel. Meglocsoltam olajjal, és egy kevés reszelt füstölt tofuval gazdagítottam. Majd jött egy újabb adag karfiol, „diópörkölt”,  rizs, besamel. A végén kevés karfiol, olaj, paradicsomkarikák, szezámmag. Majd ment a sütőbe. Szerintünk nagyon finom lett 🙂

Ezeket olvastad már?

Vegán mákos császármorzsa

vega_pokemontrainer4000

Nagy kedvenc, új köntösben 🙂 Hozzávalók: 3 ek. kukoricaliszt3 ek. zabpehelyliszt 2 ek. rétesliszt4 ek. nyírfacukor / gyümölcscukor4 ek. zabitalpor2-3 dl víz6 ek. darált mák 6 ek. olaj 1...

Cukkinis-szejtános brassói

vega_pokemontrainer4000

Ma ismét gyors ebéd készült:) Volt itthon cukkini, krumpli, ill. múlt héten készítettem szejtánt, ez a hűtőben várta a felhasználást,...