magdireceptek

Céklakrémleves

Itt a tavasz! Bár a mai időjárás még nem ezt mutatja, így gyorsan készítettem is egy kis forró levest. Eddig mindig halogattam a cékla ilyen jellegű felhasználását. Kár volt. Ismétlés következik! 

Hozzávalók:

3 közepes cékla
3 ek. 100% extra szűz olívaolaj  
kb. 1,5 l víz 
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dl rizstejszín
2-3 tk.köménymag
1tk.római kömény
1 kisebb csokor koriander
 2-3 tk. Vito Reform ételízesítő
kis citromlé -ízlés szerint
só-ízlés szerint

Elkészítés:

A céklákat megmossuk, meghámozzuk és félbe vágjuk, majd kevés olajjal meglocsoljuk és alufóliába csomagolva, tepsibe téve 160 fokon 30 perc alatt megsütjük. Eközben felvágjuk a hagymát, és 2 ek.olívaolaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Fűszerezzük köménnyel, római köménnyel, „vegetával”. Rákockázzuk a megsült és kihűlt céklát, hozzáadjuk a fokhagymákat, és vízzel felengedjük. Kb. 10 percet követően hozzáöntjük a rizstejszínt, összebotmixerezzük, és szükség szerint hígítjuk még vízzel. Citromlével, sóval ízesítjük, beleszórjuk a felaprított korianderleveleket és összeforraljuk. Mi magában ettük, de finom lehet pirított magokkal, vagy zsemlekockával, esetleg aszalt zöldség-chips-szel, vagy burgonya-tortillachips-szel is. 🙂

Ezeket olvastad már?

Vegán tejberizses körte

vega_pokemontrainer4000

Ez a finomság az új, gyermekeknek írt szakácskönyvembe készült, a könyv címe: Főzni gyermekjáték!. A könyvről hamarosan írok többet is...

Babos szupergyors tagliatelle

vega_pokemontrainer4000

Minden héten több alkalommal is kerül tésztás étel az asztalunkra. Kisfiúnk nagy tészta-rajongó. Próbálom tartalmasan elkészíteni. Ez most durum, tojás...

Kókuszolajos-juharszirupos tepsis burgonya

vega_pokemontrainer4000

Egyszerű, gyors, mégis különleges étel. Egy salátával remek ebéd.   Hozzávalók:1 kg burgonyaköménymag – ízlés szerinthimalaya só – ízlés szerint2...