magdireceptek

Burgonyás lángos növényi sajttal, tejföllel és gombával

Ma a borsószüret és határidős munkák között felállítottuk a medencét is, és a strandszezon megnyitásához (és vendgégeink fogadásához) lángos is illett.

Hozzávalók:

20 dkg főtt burgonya

40 dkg liszt (a miénkben volt zabliszt, durumliszt és finomliszt is)

Kb. 1,5 dl víz

1 ek. barnacukor

2 dkg friss élesztő

2 doboz Dr Oetker vegán tejföl

sok fokhagyma a kertből

a déli gombapörkölt maradéka 🙂

növényi sajt, reszelve

Elkészítés:

A krumplit meghámozzuk és kockákra vágjuk, majd sós vízben megfőzzük. Kihűtjük és összetörjük. A lisztet egy tálba mérjük, hozzáadjuk a sót. Egy bögrében meglangyosítjuk a vizet, beleszórjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Letakarjuk. Miután felfutott az élesztő, belekeverjük a lisztbe, hozzáadjuk az összetört, kihűlt krumplit és félig lágy tésztát dagasztunk belőle. Letakarjuk és langyos helyen kb. 1 órát állni hagyjuk. Ezután hagyományos módon is kisüthetjük, de olajjal kikent tepsibe téve 180 fokon sütve is nagyon finom lesz és nem szívja tele magát olajjal. Én inkább így szoktam készíteni. A növényi tejfölt kevés vízzel hígíthatjuk, beletörjük a (friss, kertből szedett ;-)) fokhagymát, ezzel megkenjük. Reszelt növényi sajttal megszórjuk. Férjem gombásan ette, a többiek anélkül. Dinsztelt káposztával, virslikarikákkal, vagy a tészta közepébe növényi kolbászt sütve is finom.

Ezeket olvastad már?

Egy túlélő őszinte vallomása

vega_pokemontrainer4000

Úgy gondoltuk, megosztjuk  a blog olvasóival az elmúlt időszak eseményeit, melyek nem várt nehézségeket hoztak számunkra. 34 évesen, boldog feleségként...

Mandulás-szilvás kígyórétes

vega_pokemontrainer4000

Ma készült ez a csemege, miután kaptunk ajándékba egy-két kg szilvát. Hozzávalók: 60 dkg liszt (40-20 %-ban a fehér-teljes kiőrlésű),2,5...

Sütőtök krémleves petrezselymes zsemlegombóccal

vega_pokemontrainer4000

A sütőtök krémlevesnek sokféle ízesítési lehetősége van. Mi borsikafűvel, szerecsendióval szeretjük leginkább.  Kb. negyed sütőtököt tettem fel két kisebb krumplival,...