magdireceptek

Zöldségekkel töltött szamósza

Finom vendégváró csemege, próbáljátok ki, nem fogtok csalódni.

Hozzávalók:

A tésztához:

50 dkg liszt (lehet fele-fele teljes őrlésű-finomliszt)

4 ek. vaj

2 ek. vegaföl

só

A töltelékhez:

1 fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

40 dkg zöldborsó

2 nagyobb burgonya

2 sárgarépa

1 kisebb fej karfiol

2 ek. olaj

koriander, római kömény, ánizs, kurkuma, gyömbér, só – ízlés szerint

Elkészítés:

A répát, krumplit hámozzuk meg és vágjuk apró kockákra, a karfiolt megmosást követően szedjük rózsáira; és mindezt a borsóval együtt dobjuk forrásban lévő vízbe. Pároljuk őket félkeményre. Eközben a hagymákat is készítsük el: olaj és víz keverékén pároljuk meg a megtisztított, apró kockákra vágott hagymákat; majd szűrjük le a roppanós zöldségeket és tegyük rá a hagymás alapra és ízesítsük ízlésünk szerint. A tésztához keverjük össze a liszteket a vegaföllel, olajjal és gyúrjuk össze, majd nyújsuk lisztezett felületen félujjnyi vastagságúra, szaggassunk köröket és ezekből vagy szamószakészítő segítségével formáljuk szamószákat, vagy kézzel tapasszuk össze a köröket a fotón látható módon. 180 fokos sütőbe tegyük a kiolajozott tepsibe helyezett finom batyukat és kevés olajjal megkenve a szamószákat süssük készre – kb. 20 perc alatt.

Ezeket olvastad már?

Körtés karobos kevert (vegán)

vega_pokemontrainer4000

Egyszerű, gyors, finom és egészséges Kell ennél több? 🙂  Hozzávalók: 4 körte1/2 bögre durumliszt 1/2 bögre finomliszt3 ek. karob 1 csomag foszfátmentes sütőpor1 bögre...

Lencsehurka magyaros krumplival

vega_pokemontrainer4000

Ez egy nagyon egyszerű, egészséges és gyors étel. Ezért érdemes minél többször elkészíteni. 🙂  Tegnap este megfőztem kb. 40 dkg...

ZÖLD-ség leves

Magdi

Hozzávalók: 1 db póréhagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szem krumpli 1 fej brokkoli 8-10 friss spenótlevél 1 marék mirelit borsó...