Még mindig van káposztánk…:) Így ma ismét főzelék készült, de majdnem olyan módon, ahogy Tom ajánlotta. 🙂 A paradicsom és földimogyoró keverékével afrikai útjaim során találkoztam. Pikáns ízélmény, most azért a paradicsomot kihagytam, mivel nemrég ettünk paradicsomlevest, csak a mogyorót tartottam meg, de nagyon jó lett így is. 🙂 1 kisebb fej legyalult káposztát hagymával, sóval, köménnyel és kis majorannával és egy nagyobb krumplival együtt megpároltam, kis olajat tettem bele a végén, majd miközben rántást készítettem. A tk. lisztből készült rántás belekeverése után a szombat reggelről maradt sós mogyorókrémből is pakoltam bele, kb. 2 evőkanállal. Összekevertem és lezártam.
A tofus „sajtgolyókhoz” összemorzsoltam egy doboz füstölt tofut, adtam hozzá sót, fokhagymát, kis olajat, párolt hagymát, két szelet beáztatott és kinyomkodott rozskenyeret, majd zabpehelylisztet és morzsát. És sütőben kisütöttem.
Rozmaringos-fokhagymás háromszög
Nagyon finom „péksütemény”. 🙂 Hozzávalók: 10 dkg durumliszt25 dkg graham liszt25dkg finomliszt5 dkg búzakorpa10 dkg búzacsíra2 ek. búzasikér3 ek. himalaya...
