magdireceptek

Répás-lencsés bazsalikomos pástétom

Szabináéknál jártunk hétvégén, és mint igazi blogger (kertészeti oldala van), kaptunk tőle friss bazsalikomot. 🙂 Erre is volt figyelme, pedig most 5 hetes a második kisfiúk, így van dolga bőven.:) 

Ma hazaérve rendhagyó lencsepástétomot készítettem. Rendhagyót, mert főztem bele (1 bögre lencsébe) egy nagy répát (felkarikázva) is, hogy kicsit elvegye az erős lencse ízt, ill. nem tudom, miért, de már régóta szerettem volna így kipróbálni. Sóztam, ill.egy kis majorannát is kapott. Szóval beáztattam a lencsét, majd megfőztem, belekarikázott répával együtt. Közben vízen pároltam egy fej hagymát, majd tettem bele olívaolajat, sót, pritaminpaprika lekvárt, egy gerezd fokhagymát, és erre tettem a botmixerezett lencsét. A végén vágtam bele a bazsalikomot (1 csokornyi levél), ami igazán pikánssá tette. Nagyon finom lett.:). 

Ezeket olvastad már?

Kardamomos-karobos csigák

Ma gabonakávé és szőlő kíséretében ezt reggeliztük. Tulajdonképp tegnap este sütöttem kenyeret ugyanebből a tésztából, ill. virslis rudakat és ilyen...

Mesés jégkrémek vegánoknak (is)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a mi kisfiúnk, Gergő egész évben tudna jégkrémet vagy fagylaltot enni desszertként. Így...