magdireceptek

Metélőhagymás-magvas expressz pogácsa

Tegnap este „pogácsás hangulatom”  volt, ezt készítettem. Időm viszont kevésbé volt, így  expressz változat mellett döntöttem.  🙂
Hozzávalók (2 nagy tepsi pogácsa lesz belőle):
1,5 csésze (1 csésze=2,5 dl) meleg víz,
2 csésze finomliszt,
3 csésze teljes kiőrlésű liszt,
1/2 csésze korpa,
só,
metélőhagyma, egy maroknyi,
sok mag (nálam most: lenmag, szezámmag, köménymag volt itthon, de pirított napraforgót és tökmagot is el tudtam volna képzelni),
1/2 csésze olaj,
kis víz,
kis méz,
2,5 dkg élesztő
Ez utóbbi három összetevő segítségével az élesztőt felfuttattam, közben a liszteket, sót, magokat összekevertem, majd az egészbe öntöttem vizet és a felfutott élesztőt. Kb. 10 perc pihentetés után kiszaggattam (paprikás olajjal kentem meg a tetejét), majd 50 fokos tepsibe toltam, kb. 30 percig (közben elkészült a holnapi-vagyis mai:)- ebéd: zöldbabfőzelék), és ezután vettem a gázt nagy lángra, majd közepesre, kb. 25 percig sült. Finom lett, jó kiegészítés az ebéd mellé, ill. csomag is férjemnek, aki majd éjszaka ér haza.   Valamennyit le is mélyhűtöttem, meglátjuk, mi lesz belőle. 

Ezeket olvastad már?

Újra itthon :)

Egyelőre egy panorámakép, 2300 méter magasságból (Magas-Tátra),  második nap másztuk meg (az előző napos 38 km-es túránkat követően :). Holnaptól...

Répás-lencsés bazsalikomos pástétom

Szabináéknál jártunk hétvégén, és mint igazi blogger (kertészeti oldala van), kaptunk tőle friss bazsalikomot. 🙂 Erre is volt figyelme, pedig...

Vegán tejberizses palacsintatorta

Kissé időigényes desszert, de megéri elkészíteni, nagyon finom.  Hozzávalók: A palacsintához 10 dkg finomliszt 15 dkg teljes kiőrlésű liszt 5...