magdireceptek

Hagymakrémleves expressz diós baguette-tel

Gyors, olcsó, finom. Ezek a kedvenc szavaim a konyhában 🙂 Tegnap óta valami bujkál bennünk, fáj a torkunk, így reggel sok gyümölcsöt, este pedig sok nyerset, salátát ettünk, eszünk. Illetve én ma nyers napot tartok. Férjemnek főztem: jó meleg hagymalevest, és kora reggel sült diós baguette-et. 
A hagymalevesről:

Egy közepes krumplit és három nagy fej hagymát és 4 gerezd fokhagymát megpucoltam, felvágtam, és kis vízen megfőztem. Tettem bele házi „vegetát”, köménymagot, sót, olajat, és kicsit (5-10 percig) összefőztem. Amikor még félig roppant a krumpli és a hagyma is, öntöttem bele Hulala főzőtejszínt (most ez van itthon, de bármilyen növényi tejföl megfelelő), és összeturmixoltam. Kicsit forraltam még, és lezártam. 
A diós baguette-ről:

Hozzávalók:

200 dkg teljes kiőrlésű liszt,
50 dkg finomliszt,
50 dkg durumliszt,
kis korpa, 
só, 
2,5 dkg élesztő,
4-5 szem dió felvágva,
és annyi víz, amennyit felvesz. 
Az élesztőt felfuttattam, és közben minden összetevőt összeöntöttem. Az élesztő hozzáadása után még annyi vizet öntöttem a tésztába, amennyit felvett,. és jól összedolgoztam. Nem kellett keleszteni, csupán a kiformázás után a tepsiben kelesztettem: 50 fokos sütőbe tettem 20 percre, ez idő alatt szépen megkelt, majd ezután kapcsoltam nagy, majd közepes és kis lángra. Kb. 30-40 perc alatt sült meg.

Ezeket olvastad már?

Mézes-mazsolás buci

vega_pokemontrainer4000

Nagyon egyszerű, gyors „félédes” péksütemény, lekvárral vagy házi mogyorókrémmel zseniális 🙂 Hozzávalók: 2 bögre teljes kiőrlésű liszt1 bögre finomliszt1 csipet...

Granolás muffin

vega_pokemontrainer4000

Emlékeztek még a múltkor bemutatott Granoland granolákra? Most muffint készítettem fahéjas-gyümölcsös ízesítésűből. Hozzávalók: 1 bögre finomliszt1 bögre teljes őrlésű liszt1...

Padlizsántorony

vega_pokemontrainer4000

Ma átjöttek hozzánk nővéremék, és mivel férje gluténérzékeny, így neki a rántott padlizsán helyett alternatív ételt készítettem. 🙂 Ezt el...