magdireceptek

Medvehagymás-lenmagos pogácsa

Eddig bírtuk medvehagyma nélkül. Még nem a fagyasztóból szedtem elő egy adagot, hanem frissen kaptuk ajándékba! Nem volt mit tenni, pogácsát és pestót kellett készíteni. Ez utóbbiról később írok. 

Hozzávalók:

25 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű, fele finomliszt)
12 dkg kókuszolaj
1 dl víz
1 tk. méz
1 nagy csokor medvehagyma
2,5 dkg élesztő

lenmagpehely

Elkészítés:

Az élesztőt kevés mézes vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót és a kókuszolajat összekeverjük. Ehhez öntjük az élesztőt és a maradék vizet. Elkezdjük dagasztani. Nagyon lágy tésztát kapunk, amelybe a végén keverjük bele a felaprított medvehagymát is. 1 órát kelesztjük. Ekkor nagyon vékonyra kinyújtjuk és megkenjük egy kevés felolvasztott kókuszolajjal. Ráhajtjuk oldalról és elölről-hátulról a tésztát, és hagyjuk. Majd ismét kinyújtjuk, megkenjük, hajtogatjuk. A hajtogatás közt kb. 10 percet hagyunk. Én négyszer hajtogattam. Majd kiszaggattam és 30 perc alatt kisütöttem. Az illata és az íze is zseniális. 🙂

Ezeket olvastad már?

Hummusz, magyarosítva

vega_pokemontrainer4000

Hozzávalók: 10 dkg csicseriborókb. 2-3 dl vízízlés szerint sóborspótló1 nagy csokor petrezselyem1 kisebb fej vöröshagyma1 gerezd fokhagymavegán majonéz  Elkészítés: A...

Vendégbejegyzés: Mirinda szelet (vegán)

vega_pokemontrainer4000

Kedvenc gyermekkori süteményemet fordította át vegánra Andi és Marika, ismét az ő receptjük következik. Marika eredeti végzettsége cukrász, így bátran...