magdireceptek

Napon szárított paradicsomos kenyérke

Egy kedves arab ismerősömtől kaptam anno ilyen lepénykenyérkét és azóta nagyon szeretem. Most, hogy a Naturpiac jóvoltából kaptunk nagyon finom, napon szárított paradicsomot, adtam hozzá azt is. Zseniális lett a végeredmény. Jó kis csemege, ha kicsit továbbsütjük, keksz állagú, ha puhábban szeretjük, akkor pedig zárjuk le előbb a sütőt. Kitűnő levesbetét, szendvicsalap, vagy csak délutáni rágcsa gyermekünk számára. 🙂 
Hozzávalók:
5 dkg rizsliszt
5 dkg zabpehely
20 dkg mag (lenmag, szezámmag, napraforgómag), vegyesen, ízlés szerint
2-3 csipet só
1 dl olaj 
2 dl víz 
1,5 tk sütőpor
Elkészítés:
A liszteket é a zabot összekeverjük. Hozzáadjuk a sütőport, magokat (ezeknek a fele mennyiségét meg is darálhatjuk előtte), sót, a felkockázott paradicsomot, végül a nedves összetevőket (olaj, víz). Állni hagyjuk 30 percig, majd lisztezett felületen kinyújtjuk és kikent tepsibe tesszük. Tetszőleges alakúra vagdossuk. 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt összesütjük. 

Ezeket olvastad már?

Gyógynövények felfázás esetén

vega_pokemontrainer4000

Ez a fotó most erről a free stock oldalról van (azaz regisztrálást követően, ingyen, rendezett jogdíjakkal tölthetünk le képeket, akár nyomtatásba,...

Kardamomos-nyírfacukros körtelekvár

vega_pokemontrainer4000

Kaptunk elég sok korai körtét, amely kezdett romlani, így gyorsan nekiláttam eltenni. Nagyon finom lett, ezért megosztom.  Hozzávalók: 3 kg...

Fagyi és smoothie szezON

vega_pokemontrainer4000

Végre itt a jó idő, egyre többet iszunk itthon zöldturmixot, friss zöldekből és ezzel egy időben ürítjük a mélyhűtőládánkat, hogy...