magdireceptek

Vendégbejegyzés: édesburgonya krémleves


Még nem is újságoltam, hogy pár hete Debrecenben főzőkört tartunk. Akit érdekel, jelezzen és elküldöm a meghívót, az évben még egy süteményes rész lesz, jövőre pedig még 5 alkalom. Többen szervezzük, ill. főzünk is, de a koordinátor Andi, aki remekül süt-főz (ugyanúgy, mint édesanyja, Marika), így megkértem, hogy osszon meg pár receptet a blog olvasóival, így most két receptet tőle osztok meg:

Hozzávalók:

2-3 közepes méretű édesburgonya
     1 szál póréhagyma
·      1 evőkanál olívaolaj
·      1 evőkanál „vegeta” 
·      kb. 1-2 kiskanál só
·      1 dl növényitejszín + egy kevés díszítéshez
·      kb. 1 liter víz
·      1 marék tökmag
Elkészítés:

  1. A póréhagymát felszeletelve vizes olajon egy kicsit megpároljuk.
  2. Addig az édesburgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk, majd hozzátesszük.
  3. A sót, Vegamixet és a vizet is beletesszük az edénybe és közepes lángon puhára főzzük az édesburgonyát.

Ezeket olvastad már?

Kesutejfölös káposzta-répasaláta

vega_pokemontrainer4000

Mártitól, egyik kedves ismerősünktől kaptam az ötletet. Ő sima tejföllel készíti, de gondoltam, miért ne lehetne vegánosítani. Kukoricás rizst és...

Kukoricás-újhagymás rizsfasírt

vega_pokemontrainer4000

Maradt egy tál kukoricás-petrezselymes jázminrizs, amit a második nap már nem volt kedvünk megenni, így egy főzelék mellé fasírtot készítettem...

Betegség és programajánló

vega_pokemontrainer4000

Ma pesto-s tésztával töltött gomba lett volna az ebéd (mivel tegnap kaptam 200Ft/kg-ért gyönyörű gombát, ill. még pesto is maradt),...