magdireceptek

Tökfasírt (sóskával és burgonyapürével)

Rengeteg főzőtököt kaptunk/szedtünk, és mivel az óriási hűtőládánk lassan megtelik a borsóval, meggyel, cseresznyével, nehezen tudom majd bepréselni. Ezért most folyamatosan esszük is, hogy ne unjuk meg, ma fasírt készült belőle. Frissen szedett spenótot és krumplipürét ettünk hozzá.

Hozzávalók:

1 közepes tök,
1 csokor friss petrezselyem,
1 fej hagyma,
4-5 gerezd fokhagyma,
2 szelet rozskenyér,
2 ek. beáztatott lenmagpehely,
só, pirospaprika.

A tököt meghámozzuk, legyaluljuk, besózzuk és kb. 30 percet állni hagyjuk, hogy levet engedjen. Közben (megfőzzük a spenótot, ill. a krumplipürét:) 2 szelet rozskenyeret beáztatunk, kinyomkodva egy tálba teszünk. A lenmagpelyhet is vízbe áztatjuk, majd amikor „nyálkásodik”, beletesszük a kenyérbe. A petrezselymet és fokhagymát apróra felvágjuk, és a tálba tesszük.  Ezt követően a hagymát vízen megpároljuk, majd kevés olajat is adunk hozzá (miután elfőtte a levét), és beleöntjük a masszánkba. Kb. lejár a fél óra: a tököt kinyomkodjuk, belekeverjük a masszába. Egy tepsit vékonyan kikenünk olajjal, ebbe tesszük bele a megformázott fasírtokat, és ropogósra sütjük (a tetejüket is kevés olajjal meglocsolva).

A sóskát, mivel még nem volt a blogon, leírom, hogyan készítem:

Kevés vízen megpárolom a megmosott sóskaleveleket, majd egy kis olajat adok hozzá, mézzel és sóval ízesítem. És tofu+tk.lisztből készítek habarást, amit beledolgozok. Kicsit főzöm még.

Ezeket olvastad már?

Lencsekenyér

Magdi

Hozzávalók: 30 dkg lencse egy éjszakára beáztatva, 10 dkg zabpehely 6 ek. napraforgómag / tökmag 3 ek. utifűmaghéj, 1-2 kanál...

Barnarizs fasírt

vega_pokemontrainer4000

Hozzávalók: 40 dkg barnarizs20 dkg sárgarépa, zeller, karalábé – vegyesen4 ek. csicseriborsóliszt 1 fej vöröshagyma3-4 gerezd fokhagyma2-3 ek pirospaprika fűszerek: majoranna,...

Répás-kókuszos sütemény :)

vega_pokemontrainer4000

Már régóta szerettem volna kipróbálni a répatortát-csak nem tortaalakban. Pénteken eljött az ideje. És furcsa párosítást találtam ki 🙂 Teljesen...